Helsinkiben olimpiai aranyérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban, majd az 1956-os ötkarikás játékok után nem tért haza. Kanadában lett edző és fotóművész. A Zuglói Hősök 10. részében Gyenge Valériával ismerkedünk meg.
Tizenkét évesen egy iskolai tehetségkutató versenyen 50 méteres mellúszásban nem talált legyőzőre Gyenge Valéria, akit Jávor Magda javaslatára az MTE igazolt le. A korszak egyik legjobb úszóedzőjétől tanulhatott Sárosi Imre személyében, aki pályafutása végéig az edzője volt. 1947 és 1948 között a Neményi MADISZ sportolója volt, majd 1948-tól a BVSC-nél – abban az időben előbb Bp. Lokomotív, majd Bp. Törekvés volt a klub hivatalos neve – érte el legnagyobb sikereit.
Gyenge Valéria csendes, félénk és szerény természetű volt és nem szeretett annyira versenyezni. Ezért edzője elirányította Székely Évához, hogy nézze meg érmeit és díjait. Azt mondta neki, hogy hasonlókat ő is szerezhet, ha komolyan kezd edzeni. Így nem véletlen, hogy a tehetséges úszó számára Székely Éva volt a példakép.
1949-ben mindössze 16 évesen a felnőttek országos bajnokságán lett második 400 méter gyorson, majd két évvel később ugyanezen a távon a berlini főiskolai világbajnokságon már aranyérmet nyert. 1952-ben, a Helsinkiben rendezett olimpián ért fel a csúcsra. Bár lassan kezdett a döntőben 400 gyorson, de 250 méternél fokozta a tempóját és rövidesen az élre állt. Végül háromméteres előnnyel csapott a célba és olimpiai bajnok lett!
1953-ban világcsúcsot úszott 800 méter gyorson és a 4x100 méteres vegyes váltóval is. Egy évvel később a torinói Európa-bajnokságon két érmet gyűjtött (4x100 m gyors – arany, 400 m gyors – ezüst). Az országos bajnokságokon 16 alkalommal állhatott a dobogó tetején.
A melbourne-i olimpiára címvédőként utazott, de a forradalom utáni zavaros körülmények őt is megviselték. Végül egyéniben 400 gyorson 8. lett, míg a gyorsváltóval a 7. legjobb időt érték el. Az 1956-os ötkarikás játékok után nem tért haza, hanem követte vőlegényét, a szintén úszó Garai Jánost Kanadába. Itt 1963 és 1965 között a torontói ETO Bicoke egyesületben edzősködött, de nem sokkal később szakmát váltott és fotóművész lett.
Még 1950 és 1956 között a MÁV fotóosztályán laboránsként is dolgozott és végül a New York School of Photography képzésen szerzett fényképész végzettséget. 1974-ben saját fotóművészeti céget alapított Torontóban és öt évvel később első fotóalbuma is megjelent. 1989-ben Hazám címmel Budapesten adott ki fotóalbumot Illyés Gyula verseivel. A fotózás mellett íróként is tevékenykedett. 1998-ban jelen meg Két asszony élete c. regénye, majd két évvel később másik műve, az Ígéret.
Bár két lánya Kanadához köti, sok időt tölt Magyarországon is, amelyet sosem feledett és mindig fontos volt számára.
Fotók: MTI, MÚSZ
