
Augusztus végén indítottuk el új sorozatunkat honlapunkon, amelyben minden hónap utolsó vasárnapján bemutatjuk klubunk korábbi bajnokait. A Zuglói Hősök második részében Bóbis Gyula olimpiai bajnok birkózóval ismerkedünk meg.
Kecskeméten, vasutascsalád nyolcadik gyermekeként született Bóbis Gyula 1909. október 7-én. Tízévesen kezdett el sportolni, de első útja még nem a birkózó szőnyegre vezetett. Futballozott, atletizált, úszott, végül Kecskeméten ismerkedett meg a birkózással, ahol országos ifi bajnokságot nyert. 1929-ben került fel Budapestre, majd két év múlva lett a BVSC sportolója, ahol az 1939-1943 közötti MAC-időszakot leszámítva, visszavonulásáig, 1951-ig versenyzett. Első országos bajnokságát 1934-ben nyerte és klubunk színeiben egészen 20 aranyéremig jutott. Pályafutása alatt 23 egyéni és 5 csapatbajnoki címet szerzett.
A nemzetközi mezőnyben az 1936-os berlini olimpián debütált, de itt még két vereséggel búcsúzott, így a 10. lett. Nem kellett viszont sokat várni az első sikerére itt sem. 1937-ben Münchenben a szabadfogásúak között, majd két évvel később Osloban kötöttfogásban is bronzéremig jutott az Európa-bajnokságon a nehézsúlyúak versenyében.
Legnagyobb sikerét azonban 1948-ban, a londoni olimpián érte el. Az ötkarikás játékokra való felkészülését nagyban segítette a tatai edzőtábor megnyitása, ahol a második világháború viszontagságaiból adódó testsúlycsökkenést, a gyenge erőnlétet, a bőséges ellátás és a kiadós edzések javították. Bóbis Gyula így jól felkészülten érkezett a brit fővárosba. Kezdésként a svájci Willy Lardont pontozással, az amerikai Joseph Armstrongot pedig kétvállal győzte le. Ezt követően a 130 kg-os cseh Josef Ruzicka szintén kétvállal kapott ki a magyar birkózótól. A fináléban a nála 12 évvel fiatalabb Bertil Antonsson várt rá. A svéd Európa-bajnok és világbajnok sem tudta megállítani a menetelő Bóbist, aki pontozással nyerte meg az 1948-as londoni olimpián a szabadfogásúak „király kategóriáját”, a nehézsúlyúak versenyét.
Az ötkarikás játékokon szerzett aranyérme után 1950-ben még nyert egy világbajnoki ezüstöt, egy év múlva viszont súlyos sérülését követően visszavonult. A családi hagyományt folytatva MÁV-alkalmazott lett és a vállalat Vezérigazgatóságán az Anyagellátási Igazgatóság hosszú éveken át megbecsült munkatársa volt, végül innen ment nyugdíjba.
Nagyon családcentrikus ember volt, mindent megtett ötgyermekes családja számára. Lánya, az olimpiai ezüstérmes és világbajnok vívó, Bóbis Ildikó így nyilatkozott Heltai Nándor, „A reneszánsz ember” c. könyvében:
„Kollégái munka után olykor invitálták egy pikolós, fröccsös beszélgetésre. Mindig elhárította a meghívást, részben mert az olvasást, a zenehallgatást többre becsülte, részben takarékosságból: a gyermekeimtől nem vehetem el a pénzt.”
Nagyon szerette a kultúrát, bérlete volt a Zeneakadémiára hangversenyekre, valamint énekórára járt. Ezen kívül klasszikus görög és francia irodalmat olvasott és sakkozott.
1971-ben a Nemzetközi Birkózó Szövetség sikeres és példamutató pályafutásáért FILA-érdemrenddel tüntette ki, amelyet betegsége miatt már nem vehetett át. 62 éves korában, 1972. január 24-én Budapesten hunyt el.
Fotók: Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre