Varga Dániel: Legalább egy aranyérmet szeretnék nyerni a BVSC-vel

Varga Dániel: Legalább egy aranyérmet szeretnék nyerni a BVSC-vel

Ahogy beszámoltunk róla, több játékos is érkezett férfi vízilabdázóinkhoz, a csapat pedig a játékosként olimpiai- és világbajnok Varga Dániel irányításával kezdi június végén a felkészülést. Vezetőedzőnkkel beszélgettünk!

Érdekesen alakult a szezonzárás, hiszen legutóbbi csapatoddal, az OSC-vel éppen a BVSC ellen szerepeltél a bronzéremért vívott párharcban. Milyen érzésekkel zártad az előző évet?

Mivel nem jutottunk be a bajnoki döntőbe, így az volt a dolgom, hogy a bronzérmet megszerezze az OSC. Mivel ez sikerült, így elégedetten zártam az ottani 4 éves pályafutásomat.

Mostantól viszont a BVSC-re koncentrálsz, ahol június 24-én kezditek el a közös munkát a csapattal. Mi volt a legfontosabb szempont a keret kialakításánál?

Azokat a játékosokat kerestem, akikben nagy potenciál van és motiváltak arra, hogy valami nagy dolgot csináljanak. Illetve az is fontos volt, hogy több szakmai szempontnak megfeleljenek, gondolok itt az úszástudásra, a lövő erőre, a kognitív képességekre és egyéb olyan technikai és taktikai készségekre, amikre fogjuk építeni a jövő BVSC-jét.

A keretet elnézve több fiatal is szerephez juthat majd. Miként tekintesz erre az összetételű együttesre?

Az OB I-es csapat 14 tagú. Ebben a keretben senkire nem tekintek fiatalként. Már a legfiatalabbak is 20-21 évesek. Nem azért vannak itt, hogy jövőbeni tehetségként egyszer majd kibontakozzanak, hanem azért, mert komoly szerep vár rájuk már most. A bennük rejlő lehetőségek kiaknázása egy folyamat lesz, de sokat várok tőlük már a szezon kezdetétől is. A fiatal filozófiát úgy képzelem el itt a BVSC-ben, hogy egyrészt van egy remek utánpótlásbázis, hiszen az ifi csapat 1,5 hete nyerte meg a bajnokságot. Továbbá két olyan tehetséges fiatal jön hozzánk, akik korosztályuk legjobbjaihoz tartoznak. Ők az én szememben azok a fiatalok, akik megkapják a képzésben a lehetőséget. Ezt pedig a saját korosztályukban és bizonyos mennyiségben a felnőtt csapatnál is fogják tudni kamatoztatni. Bár a szakmai elvárások minden mérkőzésen megvannak, lesznek olyan bajnokik, amikor több ifjúsági korú játékos fog szerephez jutni az OB I-ben.

Milyen célt fogalmaztál meg a hazai porondon a következő évre?

Mindenképpen döntőbe szeretnék jutni az OB I-ben, illetve amíg a BVSC edzője vagyok – ami egyelőre két évre szól –, szeretnék legalább egy aranyérmet nyerni Magyarországon. Ez szerintem komoly vállalás, ami valamennyi terhet is jelent, de kifejezi azt, hogy mire tartom képesnek a csapatot.

És a nemzetközi kupában?

Olyan csapatunk van, amely elég sokáig esélyes lehet az Eurokupában. Viszont ott sok múlik a sorsoláson és látni kell azt is, hogy a 2023/2024-es szezon óta ez a sorozat lényegesen nehezebb, mint előtte volt. Hiszen komoly BL-csapatok esnek le és nyeri is meg például a Jug Dubrovnik. A másik fontos dolog, hogy nagyon tehetséges játékosokból áll a jövő évi BVSC, de aránylag keveseknek van tapasztalatuk nemzetközi téren és kevesen nyertek még igazán nagy dolgot. Úgyhogy tapasztalnunk kell és megtanulni a fontos meccseket megnyerni. Ez is a folyamat része, aminek vannak fontos mérföldkövei, melyeket be kell járni.

Miként változik a szakmai stáb összetétele?

Segítőm, másodedzőm Létay Krisztián lesz. Béres Gergely marad a csapatnál, elsősorban a kapus feladatokban segít. Az erőnléti edző pedig Vass Bence lesz, aki kiváló szakember és akinek a munkájára nagy hangsúlyt fektetek az egész szezon során.

A június végi kezdés után hogyan néz ki a csapat programja?

Remélhetőleg Kovács Péter és Tátrai Dávid majd csak augusztus végén csatlakozik be a munkába, hiszen ők egyelőre majd a válogatottal készülnek. A többiekre vár egy 4 hetes, részben klasszikus alapozó rész, majd 9 nap pihenőt kap mindenki és folytatjuk az alapozás második részével. Aztán idővel egyre inkább a sportágspecifikus dolgok jönnek elő. Tervezünk egy külföldi edzőtábort is, ami sokat jelentene a csapat alakulása szempontjából. Az biztos, hogy nagyon sokat fogunk edzeni, és bízom benne, hogy a mennyiséggel arányos lesz az egyéni és a csapat fejlődése is.

Sok sikert kívánunk ehhez! Hajrá, BVSC!

Hortobágyi Tibor

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay