A bajnoki szüneteket kihasználva hagyományosan idén is visszatekintünk felnőtt csapataink őszi eredményeire. Sorozatunkat női vízilabdázóinkkal kezdjük, ahol Stieber Mercedes a nyáron vette át a csapat irányítását.
Nagy változásokon ment át női vízilabda együttesünk, hiszen a kispad mellett a keretben is nagy volt a mozgás, így a hosszú idő után Olaszországból hazatérő Stieber Mercedes többségében fiatal játékosokkal kezdhette el az építkezést. Bár egészen október közepéig kellett várni a bajnoki rajtra, a Szeged ellen rögtön 19-6-os győzelemmel kezdtek a lányok, majd Szentesről is három ponttal térhettek haza. A négy esélyes csapat ellen sajnos még nem sikerült borítani a papírformát, de a Dunaújváros elleni 6-4-es vereségre már bőven lehet építkezni.
Az őszi eredményekből a Magyar Kupa búcsút sajnálhatjuk, ahol az utolsó pillanatban maradtunk le a négy közé jutásról a III. Kerület ellen. Az OB I-ben viszont 3 győzelemmel és 4 vereséggel, tehát 9 ponttal, az ötödik helyről várhatjuk a januári folytatást
„Jó úton járunk, amit elkezdtünk, azt sikerült többnyire elvégeznünk. Bár az erős meccseken még nem voltunk annyira ütősek, de a Dunaújváros ellen már jól működött a védekezésünk. Szerintem támadásban vannak még gondok, ami írható akár a tapasztalatlanság hiányára is, de szerintem ez sokszor fejben dől el. A játékosok sokat fejlődtek az elmúlt időszakban egyénileg és csapatként is, de ez a közös munka egy hosszú folyamat. Péntektől kaptak 10 nap pihenőt, aztán a két ünnep között már lesznek edzéseink, január 2-ától pedig már teljes gőzzel újra munkában leszünk” – értékelte a félévet vezetőedzőnk honlapunknak.
Sűrű lesz csapatunk programja a folytatásban, hiszen január 21-től az első négy fordulóban közeli rivális ellen csobbanunk majd medencébe, ahol fontos pontokat szerezhetnek a lányok. A Győrt és a Szentest fogadjuk, míg a III. Kerület és a Szeged ellen idegenben játszunk majd.
Hajrá, BVSC!