Jól teljesített a felnőtt válogatott edzésein Mészáros Mátyás

Múlt szerdától péntekig a felnőtt válogatottal készülhetett együtt kereten kívül 4 fiatal játékos is, köztük tehetségünk, Mészáros Mátyás. Vele beszélgettünk tapasztalatairól és céljairól is!
Mennyire ért meglepetésként, hogy Varga Zsolt szövetségi kapitány behívott téged is a felnőtt válogatott január eleji közös gyakorlására?
Reménykedtem benne, hogy őszinte legyek, mert az utánpótlás válogatott edzőim már nyáron mondták, hogy nagyon jól játszottam a junior Európa-bajnokságon és majd biztosan kipróbál a felnőtt szövetségi kapitány is. Azt természetesen nem tudtam, hogy mikor és milyen keretek között. Így azért, amikor megláttam, hogy ott van a nevem, azért mégiscsak meglepett. Örültem ennek, mert ez egy bizonyítási lehetőség volt a számomra.
Mi volt a programotok és milyen tapasztalatokkal zártad a közös gyakorlásokat?
Négy kétkapunk volt a három topcsapat ellen, illetve egy konditermi és egy erősebb vízi edzésünk volt még, ahol úsztunk és lábtempóztunk. Nagyon fárasztó volt, de nagyon jól éreztem magamat. Remek lehetőség ilyen jó játékosok között mozogni és együtt edzeni velük. Ez nagyon motiváló számomra, hiszen mindenki valamilyen bajnoki címmel rendelkezik. Úgy gondolom, hogy jól ment nekem is a munka, sok dicséretet is kaptam. Bízom benne, hogy a továbbiakban is számítanak majd rám.
Mennyi lehetőséget kaptál a mérkőzéseken?
Kifejezetten sokat. Lehet azért is, mert jól ment a játék. Szerintem sikerült bebizonyítanom, hogy jó, agilis játékosa vagyok a junior válogatottnak és az OB I-nek is. Remélem, hogy később is kapok lehetőséget.
Milyen dolgokat tudtál ellesni a felnőtt válogatott játékosoktól, amelyeket aztán később tudsz majd kamatoztatni?
A profizmust azt biztosan. Akár az edzések előtti bemelegítést vagy étkezést. De a tréningek utáni regenerálódási dolgokat is, gondolok itt a nyújtásra, levezetésre. Továbbá a mentalitásuk is példaértékű, hogy végig tiszta erőből dolgoznak és láthattam, hogy milyen magas szinten tudnak játszani akár két órán keresztül kilengés nélkül. Ezekben mindenképp fejlődnöm kell, mert még messze vagyok tőlük, de egy évvel korábban még messzebb voltam tőlük. Úgy érzem kezdek odakerülni erre a szintre, de nyilván ehhez még nagyon sokat kell dolgoznom. Reméljük, egy nap bekövetkezik majd, hogy nem csak kereten kívül fognak behívni.
Mi az idei célkitűzésed a korosztályos válogatottal?
Júniusban valószínűleg Romániában lesz világbajnokságunk, ugye ezzel zárjuk az utánpótlás éveinket. Múlt héten szerdáig a junior válogatottal dolgoztunk. Nagyon jó csapatunk van, remek edzőkkel. Rendhagyó lesz a felkészülés a vb előtt, mert szinte egyből a bajnokság után játszunk majd pár héttel. Máskor 10-12 hetünk van a közös gyakorlásra. De a következő félévben folyamatosan egyeztetünk majd az edzőkkel, hogy milyen állapotban vagyunk. A célunk az, hogy az első négyben zárjunk a vb-n, ott pedig bármi megtörténhet.
És mi a cél a BVSC-vel, hiszen hamarosan folytatódik számotokra a bajnokság, szombaton a Miskolcot fogadjátok.
A szezon végén szeretnénk a 4-5. hely valamelyikén végezni. Én ezt tartom szem előtt. Ha pedig a rövidtávú terveket nézzük, akkor a Honvéd ellen már nagyon készülünk, mert az a hazai meccs egy nagyon fontos pontja lesz a bajnokságnak. Azt mindenképpen meg kell nyernünk, hogy a továbbiakban jó helyen legyünk a tabellán és megkönnyítsük a dolgunkat.
Sok sikert kívánunk ezen az úton! Hajrá, BVSC!
Hortobágyi Tibor
Fotók: BVSC és waterpolo.hu