Magabiztos játékkal, megérdemelten győzte le 19-12-re a BVSC-Manna ABC a Szolnokot a férfi vízilabda OB I felsőházának zárófordulójában. Így eldőlt, hogy Varga Dániel együttese a második helyről, pályaelőnnyel kezdi a Honvéd elleni elődöntőt jövő szerdán!
A hosszú spliti út után nem sok idő maradt a regenerálódásra, hiszen szerdán este már a felsőház utolsó fordulója várt férfi vízilabdázóinkra, méghozzá komoly téttel. Ugyanis az már szombaton, a Honvéd szegedi botlása után eldőlt, hogy egy pontot kell szereznünk a második hely és az ezzel járó pályaelőny bebiztosításához. Természetesen Varga Dániel tanítványai a győzelem reményében csobbantak vízbe a Szolnok ellen.
Csapó eltiltása miatt Divják került be a meccskeretbe, míg a csapatkapitány így Jansik volt, aki magához is ragadta a kezdeményezést és bő 1 perc után akcióból vezetéshez juttatta a BVSC-t. Bár ellenfelünk már biztosan negyedik volt, előrébb és hátrébb sem végezhetett, de nem adták könnyen magukat a Tisza-partiak. Sőt, 2-1-nél fordítottak.
Utána azonban előbb Mészáros lőtt Józsa feje fölött könyörtelenül a hálóba, majd Benedek szedett össze egy elveszett labdát és kapás oldalról kiszorított helyzetből a hálóba pattintott. Hátul Korom állta többször is bravúrral a szolnoki lövések útját. Végül 20 másodperccel az első nyolc perc vége előtt Shushiashvili harcolt meg a gólért, így 5-2-re vezettünk.

A folytatásban Szeghalmi alapozta meg a BVSC-s dominanciát, aki akcióból talált be. Bár az ellenfél fórból válaszolt Schmölcz révén, de szerencsére nagy lendületet nem tudtak ez által szerezni. A mieink a negyed derekán egy szépen végig játszott támadás végén ismét négyre növelték a különbséget Divjáknak köszönhetően, aki egészen a gólvonalon túlra juttatta a labdát. Korom kapujába továbbra sem találták a vendégek az utat sokáig, a Vasút viszont tovább robogott. A nagyszünetben 10-3 volt az állás, így a hátralévő időben tulajdonképpen csak a különbség volt a kérdés.
A Szolnok azonban nem adta fel és 3-1-re megnyerte a harmadik negyedet, a zárófelvonásban 15-11-re is visszajöttek a vendégek, de a hajrában ismét rálépett a gázpedálra a BVSC. Így megérdemelten nyertünk 19-12-re és a második helyen zártuk a felsőházat. Ez pedig azt jelenti, hogy pályaelőnnyel kezdjük a Honvéd elleni elődöntőt jövő szerdán, amely 3-3 pontról indul és az egyik fél hetedik megszerzett pontjáig tart!
Szép volt fiúk! Hajrá, BVSC!
Férfi vízilabda OB I, felsőház, 7. forduló
BVSC-Manna ABC–Szolnoki Dózsa 19-12 (5-2, 5-1, 1-3, 8-6)
Gólszerzőink: Shushiashvili 5, Csacsovszky 4, Mészáros 3, Szeghalmi, Benedek 2-2, Divják, Ekler, Jansik


