Olimpiáig

Matyiék Világkupagyőztesek lettek

Matyiék Világkupagyőztesek lettek

Előzetesen kevesen gondolták, hogy a magyar férfi vízilabdaválogatott megnyerheti a berlini Világkupát. Egyrészt, mert a csapat 19 évvel ezelőtt tudott utoljára aranyérmes lenni ebben a sorozatban, és miért éppen most nyert volna, amikor átalakulóban, és egy teljesen új csapatot próbált ki a szövetségi kapitány. A szkeptikusokat az is erősítette, hogy a Világkupa mezőnyében ott voltak a jóval esélyesebb horvátok és szerbek is, akik az utóbbi időszakban számos alkalommal borsot törtek az orrunk alá. A kétkedőket pedig csak erősítette, hogy Märcz Tamás együttese a nyitófordulóban azonnal vereséget szenvedett a házigazda németektől. „Mi vár még ránk, ha még a németektől is kikapunk?” – gondolhatták, majd nagyot sóhajtottak, amikor az ausztrálokat nagy nehezen egy góllal megvertük. A csapat azonban meccsről meccsre javult, egyre jobb játékot produkált, amit nemcsak a japánok, hanem a komoly játékerővel bíró amerikaiak ellen is bizonyítani tudott. Hogy aztán az elődöntőben az ősi rivális szerbeket is maga alá gyűrje. A döntőben pedig meglepetésre nem a horvátok vagy a németek következtek, hanem az őket kiverő ausztrálok. És ez a mérkőzés már sokkal simább volt, mint a csoportmeccs. Matyiék ugyanis végig kontroll alatt tartva a találkozót simán 10-4-re nyertek – játékosunk a tízből kettőt vállalt -, ezzel pedig megnyerték a Világkupát. Melynek értékét növeli, hogy 19 év után sikerült ismét aranyérmet nyerni a sorozatban, és az öt évvel ezelőtti világbajnokság óta először fordult elő, hogy egy világversenyen a magyar Himnuszt játszották el. Klubunk nevében gratulálunk a fiúknak, de volt edzőnknek, Märcz Tamásnak és jelenlegi játékosunknak, Pásztor Mátyásnak kiemelten szóljon ez gratuláció!

Fotó: MVLSZ


Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay