Cikksorozatunkban 30 éves időutazásra hívunk mindenkit, és korabeli újságcikkek alapján, utána járunk a három évtizeddel ezelőtti BVSC–Vasas pólódöntő előzményeinek, a szezon viszontagságainak, a furcsa lebonyolításnak, a viharos előkészületeknek és utózöngéknek. Jöjjön, tehát a felvezetője az április elsejei Szőnyi úti mérkőzésnek, melyet a nosztalgiázás vezérel, és persze a két 115 éves klub tisztelete.
Az esélylatolgatásokon, tehát túl vagyunk, az olimpia évében, amikor a legjobb magyar pólósok még itthon játszottak, nem volt mellékes, hogy ki lesz a magyar bajnok. Az erősorrend és az elmúlt évek, Újpest–Vasas döntőt prognosztizáltak, a BVSC, pedig, amely állományában elmaradt az első két csapattól, nevető harmadikként, de még az is lehet, hogy negyedik, ötödik erőből küzdötte fel magát a fináléba.
A Vasutasokra valahogy mindenki húzta a száját, hogy jók-jók, fanatikusak, fiatalok, de nem áll mögöttük olyan háttér és főleg nem olyan szurkoló tábor, amely miatt egészen komolyan vehetők. Nem voltunk még messze azoktól az időktől, amikor tízből kilenc bajnokságot nyert a Vasas, és mindenki azt gondolta, ha egyszer vége is lesz az Újpest érának, akkor az első helyet majd a Vasas bérelheti ki.
Ehhez képest, az idő azt igazolta, hogy a magyar póló dinasztikus alapokon működik, azt viszont kevesen gondolták, hogy a kilencvenes évek második fele a BVSC dinasztiáról fog szólni, azt pedig tán senki sem, hogy az újabb Vasas éra eljövetelére végül nem 8, hanem 18 évet kell várni, összesen 12 elveszített döntővel.
Na, de vissza az 1996-os finálé első meccséhez, amelyet végül a Szőnyi úton 6-4-re nyert meg a Vasas, úgy, hogy 4-2-re még vezetett a BVSC, de azután két negyed teljes blokk és gólnélküliség következett a kék-fehéreknél. A Vasasból Kósz Zoltán mindent védett, és a kor legjobb Magyarországon játszó légiósa Dmitrij Gorskov, szintén ellenállhatatlan volt.
Ha visszatekerem a történelem kerekét, úgy emlékszem, hogy valami iskolai kirándulásról estem be másodmagammal a döntő első felvonására. És a meccs után megállapítottuk a később válogatott jégkorongozó lánnyal Hajnival, hogy a hétközi visszavágóra ugyan kimegyünk, de inkább becsületből, mintsem hittel teli reménytől vezérelve. Én magam azért a viszonylag hűvös április esti visszavágóra úgy készültem, hogy csak felhúztam otthon a fürdőgatyát, mert akkoriban az volt a divat, hogy a meccs után, a bajnokokkal együtt fürdőznek a szurkolók is.
Arra viszont, hogy Vasas népünnepély helyett, majd csak néhány elszánt Vasutas szurkoló integet haza a televízió széles nyilvánossága előtt élő adásban a meccs után – a család nagy örömére – arra nagyjából akkora volt a sansz, minthogy a BVSC bajnoki címe után tömeget kell oszlatnia a medencében a rendfenntartóknak. A korabeli lapok sem Vasutas fiesztára készültek, hanem szinte egyenesen biztosra mentek, és bajnoknak kiáltották ki, már a visszavágó előtt a Vasast.
A vízilabda bajnokságot akkoriban egy sörmárka támogatta és a Korona néven futó serlegért játszottak a felek. A visszavágó előtt góltotót tartottak az újságíróknak és 100 üveg sört nyert az, aki telibe találta a két meccs utáni összesített végeredményt. A játékban 27 újságíró vett részt, nem nehéz kitalálni hányan jósoltak közülük BVSC bajnoki címet. Hárman tippelték azt, hogy a BVSC győzni tud a Komjádiban, azt viszont, hogy három gól különbséggel és ezáltal bajnoki címet ünnepelhet, senki sem. Úgyhogy a sör rajta maradt a szervezőkön.
A legjózanabb ebben a tárgykörben a visszavágó előtt Faragó Tamás volt. A Vasas trénere egyáltalán nem tekintett úgy a visszavágóra, hogy az lefutott meccs lenne. És mivel az első meccsen a várt showelemek is elmaradtak a hazai kispadon, talán érezte valahol Faragó is, hogy a vulkán ott szunnyad továbbra is az olimpiai bajnok társban, akinek négy évvel korábban, egy elég sajátos tárgy formájában adta át a staféta botot a BVSC-ben. Az Edzői Húzás 2024-es év végi kiadásában a Tóth Sándorral készült beszélgetés első részében 36.16-nál meghallgatható a történet.
A BVSC mestere Gerendás György talán ekkor tette fel előszőr az all-in-t. Hiszen nem volt interjú, ahol ne hangsúlyozta volna ki, hogy ezt a Vasast három góllal megverni, a lehetetlen kategória, és hogy szinte lélekben feladta a már a küzdelmet.
A háttérben viszont javában zajlottak az előkészületek a visszavágóra. Amíg egyes hírek arról szóltak, hogy az egyik oldalon behűtötték a pezsgőket, addig a másikon a BVSC trénere, bement az első meccs után a csapatához az öltözőbe és elmondta a játékosoknak, ne csodálkozzanak, ha holnap minden újságban azt fogják olvasni, hogy ez a döntő már eldőlt, mert a Vasast lehetetlen három góllal megverni. Valójában viszont semmi nem dőlt el, csak az oroszlán, ugrani készült.
Léderer Ákos
