E.ON Férfi OB I: negyedik helyen végzett a BVSC

E.ON Férfi OB I: negyedik helyen végzett a BVSC

Nagyon nagyot küzdött, de elveszítette a bronzpárhacot és a negyedik helyen zárta a 2023/2024-es küzdelemsorozatot a BVSC.

Kemény Kristóf együttese nagyszerűen kezdte a bronzpárharc második felvonását és állt bele a meccsbe. A vezetést a második percben Tátrai Dávid szerezte meg létszámfölényben, majd egy perccel később meglőtte első gólját a vendéglátó is, Hárai Balázs centerből egalizált. Nem tartott azonban sokáig a házigazda öröme, ugyanis Csacsovszky Erik fórgóljával újfent a vendégek vezettek, sőt, csapatkapitányunk, Csapó Miklós előnygóljával már kettő volt különbség a BVSC javára. Az újbudaiak holland légiósa, Lars ten Broek fórból szépített, ám Gyárfás Tamás akciógóljával ismét két gól volt a differencia, melyet az első nyolc perc végére Szalai Péter duplájával leolvasztott az OSC, 4-4.

A második periódust a délután még a Fiú Ifjúsági Országos Vízilabda Bajnokság elődöntőjében sziporkázó Balogh Botond nyitotta, melyre rögtön érkezett a túloldalon a válasz: Várnai Kristóf villant emberelőnyben. Ámbár Mészáros Mátyás akciógóljával újból átvette a vezetést a BVSC, kisebb áramszünet állt be a zuglóiaknál. Csacsovszky Erik ötméterest hibázott és szépen kidolgozott helyzetek maradtak ki, melyek természetesen meg is bosszulták magukat, Hárai Balázs, illetve Lars ten Broek találataival kiegyenlített és fordított az OSC. Csacsovszky Erik akciógóljával újra egyenlő volt az állás. Nem hagyták ezt annyiban a hazaiak, Vigvári Vince, valamint Szalai Péter góljaival megint kettővel ment a vendéglátó, mígnem 2 másodperccel a negyed vége előtt Gyárfás Tamás bődületes gólt ragasztott a kapuvas alá, 9-8.

A nagyszünetet követő felvonást Vigvári Vince gólja nyitotta, melyre egy nagyon szépen kidolgozott helyzet végén Bundschuh Erik felelhetett volna, de lövésének Bisztritsányi Dávid útját állta. Bő egy perccel később már nem hibázott a vendégek tizenegyese, távolról nagyon nagy gólt akasztott a kapuba, Tátrai Dávid bombájával pedig döntetlenre módosított a BVSC! Az egyenlítő találatot gyors gólváltás követte, ott Vigvári Vince, itt pedig ismét Tátrai Dávid volt eredményes. Csacsovszky Erik révén sikerült újra magához ragadnia a vezetést a vendégeknek, és bár Baksa Benedek egalizált, Kovács Péter góljával 13-12-es vendég előnynél ért véget a harmadik játékrész.

A végig izgalmas és fordulatos bronzcsata negyedik negyedének harmadik minutumában Lars ten Broek szabaddobásgóljával 13-13-ra módosult az állás. Pattanásig feszültek az izgalmak, Csacsovszky Erik fórgóljával újból a vasutasoknál volt az előny, mígnem Tóth Márton és Vigvári Vince góljaival újra magához nem ragadta a vezetést az OSC. Rövidesen egyenlíthetett volna a BVSC, de Tátrai Dávid büntetőjét biztos kézzel védte a hazaiak hálóőre, Bisztritsányi Dávid. Ami az egyik oldalon kimaradt, a másik oldalon duplán bement, Szalai Péter és Tóth Márton góljaival 17-14-re megnyerte a mérkőzést és a párharcot a házigazda. Varga Dániel együttese győzelmével a bronzérmet érő harmadik helyen zárta a pontvadászatot, míg a BVSC-Zugló negyedik lett.

E.ON Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság – Rájátszás - Bronzmérkőzés - 2. mérkőzés
Budapest - Nyéki Imre uszoda, 2024.05.18.

GENESYS OSC ÚJBUDA - BVSC-ZUGLÓ 17-14 (4-4, 5-4, 3-5, 5-1)
Vezette: Kollár György, Ercse Norbert.

GENESYS OSC ÚJBUDA: Bisztritsányi D. - Szalai P. M. 4, Vigvári V. 4, Baksa B. 1, Salamon F., Simone R., Hárai B. 2. Csere: Gaszt R., Várnai K. 1, Lars ten B. 3, Tóth M. 2, Török B., Aranyi M. A. Vezetőedző: Varga Dániel.

BVSC-ZUGLÓ: Gyapjas V. - Tátrai D. 3, Mészáros M. 1, Csacsovszky E. 4, Csacsovszky A., Gyárfás T. 2, Horváth Á. Csere: Csapó M. 1, Kovcs P. 1, Gál D., Bundschuh E. 1, Balogh B. 1. Vezetőedző: Kemény Kristóf.

Gól - emberelőnyből: 18/11, ill. 19/9.
Gól - büntetőből: 0/0, ill. 2/0.
Kipontozódott: Várnai Kristóf, Salamon Ferenc, Gaszt Roland, Simone Rossi, ill. Csacsovszky Alex, Csacsovszky Erik, Gyárfás Tamás, Horváth Ákos.
Kiállítva (végleg, cserével): Gál Dávid

Jegyzőkönyv

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay