Olimpiáig

Történelmi siker

Történelmi siker

Fantasztikus győzelmet aratott Szűcs Luca, a lengyelországi Torun-ban rendezett kadet vívóvilágbajnokságon. Versenyzőnk ugyanis pályafutása eddigi legrangosabb érmét szerezte. A sikere több szempontból is történelmi volt. Egy évvel ezelőtt ugyanis Pusztai Liza személyében ugyancsak a mi vívónk nyerte a kadet világbajnokságot, és a sportág történetében nem sokszor fordult elő, hogy két egymást követő vébén egy klub versenyzői állhassanak a dobogó tetején. És nagy diadal ez a Luca edzőjének, Bódy Istvánnak is, aki tegnap az eredményhirdetés során már a negyedik tanítványa egyéni kadet világbajnoki sikerét ünnepelhette.

De nézzük, hogy lett világelső Luca! Úgy, hogy a csoportkört hibátlanul teljesítette, majd a főtáblán egy olasz és egy francia ellenfelet iskolázott le. Ezt követően egy kevésbé jól sikerült asszóban küzdeni tudásból is jelesre vizsgázott. A negyeddöntőben a francia Aime ugyanis már 13-7-re és 14-10-re is vezetett ellene, az asszót mégis 15-14-re Luca nyerte. Kardvívásban nagyon nehéz ilyen hátrányból fordítani. Az elődöntőben és a döntőben pedig ismét két „könnyebb” asszó következett egy olasz és egy amerikai vívó ellen, és máris jöhetett a nagy ölelés a példaképtől, a barátnőtől és állandó szobatárstól, Pusztai Lizától.

Klubunk nevében mi is gratulálunk újdonsült világbajnokunknak és Mestereinek, Bódy Istvánnak és Bódy Benjaminnak!

Kép: MVSZ

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay