Három vívónk is érmekért küzdene az Eb-n

Három vívónk is érmekért küzdene az Eb-n

Péntektől jövő hét szerdáig rendezik a törökországi Antalyában a vívók Európa-bajnokságát, ahol a kardozó Pusztai Lizáért és Szűcs Lucáért, valamint a párbajtőröző Andrásfi Tiborért szoríthatunk majd. Mindannyiuknak az éremszerzés a célja csapatban!

Már nagyon régen volt, amikor legutóbb Európa-bajnokságot rendeztek a vívóknak. Ugyanis a 2019-es kontinensviadal óta a járványhelyzet átírta a versenynaptárat és így három év után csaphatnak össze ismét a vívók az Eb-érmekért. Legutóbb jól szerepeltek sportolóink, hiszen Pusztai Liza a női kardcsapattal ezüstérmes lett, míg Andrásfi Tibor első felnőtt Eb-jén egyéniben bejutott a negyeddöntőbe.

Bár Eb-t nem rendeztek azóta, de Liza például már olimpikonnak vallhatja magát, aki a tavaszi világkupákon is kiegyensúlyozottan vívott. Igaz egyéniben az érem elmaradt, csapatban viszont felállhattak a lányokkal már a dobogóra ezeken a versenyeken.

„Fura belegondolni, hogy három éve nem volt Európa-bajnokság. Jó értelemben vett izgatottsággal várom ezt az Eb-t, ahol nagyon szeretnék érmet nyerni. Azonban óvatos vagyok, mert az utóbbi időben mindig így vártam a versenyeket, de egyéniben elmaradt az éremszerzés, amiért kicsit csalódott voltam. Nem teljesen úgy sikerült ez a tavasz, ahogy szerettem volna, így inkább azt mondom, hogy szeretnék felszabadult lenni és élvezni a vívást egyéniben. A csapat nagyon egyben van és szerintem, ha jó napunk van, akkor bármire képesek lehetünk” – árulta el ifjúsági olimpiai bajnokunk.

Mivel Márton Anna június elején adott életet gyermekének, így ő nem lehet ott a törökországi Eb-n, távollétében viszont Szűcs Luca révén két női kardozónk is szerepel majd a kontinensviadalon. Ráadásul rá a pénteki elutazás előtt még egy érettségi vizsga is várt csütörtökön.

„Szerencsére ez már annyira nem számít, mert reményeim szerint megvan a kellő pont a felvételihez. Kicsit már hozzászoktam, hogy az érettségi után következik a verseny, hiszen májusban is hasonlóan alakult a programom. Nagyon izgatottan várom az első felnőtt Eb-met, mert mindig nagy élmény a példaképeim ellen vívni. Egyéniben szeretném, ha nem stresszelnék, hanem az a cél, hogy felszabadultan és jól vívjak. Ez a U23-as Eb-n már sikerült, remélem ezúttal is meglesz ez az érzés. A csapattal pedig az érem a célunk” – tekintett az Eb elé tehetségünk.

A férfi párbajtőrcsapat legutóbbi öt versenyéből négyszer is ott volt az elődöntőben. Ez pedig mindenképpen jó előjel Andrásfi Tiborék számára.

„Régen rendeztek nekünk világversenyt, hiszen az olimpiát leszámítva – ahova nem jutottunk ki –, három éve szerepeltünk Eb-n. Az jó emlék számomra, hiszen ott voltam a legjobb 8 között. Bár egyéniben nem álltam még dobogóra idén, de folyamatosan a legjobbak között szerepeltem, aminek köszönhetően a világranglistán is fentebb léptem. Egyéniben szeretnék minél előrébb végezni, csapatban pedig a dobogó a cél számunkra. Tavasszal jól szerepeltünk a világkupákon, úgyhogy bízom benne, hogy ezt a sorozatot folytatjuk majd” – nyilatkozta honlapunknak Andrásfi.

Mindkét fegyvernem képviselői pénteken utaznak Törökországba, ahol majd a női kard és férfi párbajtőr egyéni versenyét is vasárnap rendezik, míg a csapatok a szerdai zárónapon küzdhetnek meg az érmekét.

Sok sikert kívánunk sportolóinknak! Hajrá BVSC!

 

Fotó: Magyar Vívó Szövetség

Hasonló cikkek

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay