A hétvégén női és férfi párbajtőr, illetve férfi kardvívásban is junior világkupafordulót rendeztek, mely versenyek záróakkordja a hagyományos csapatverseny volt. A legnagyobb reményekkel a tavaly EB-t és VB-t nyert junior férfi párbajtőrcsapat szereplését vártuk. Az egyéni versenyben ezüstérmes versenyzőnket, Andrásfi Tibort is soraiban tudó együttes nem is szerepelt rosszul, mert bár a hollandok és a németek legyőzése után az elődöntőben vereséget szenvedett a lengyelektől, a bronzmeccsen sikerült javítania, és legyőzte Oroszországot. Klubunk utánpótlásának erejét bizonyítja, hogy a magyar női párbajtőrválogatottban két vívónk, az egyéni versenyben ötödik Borsody Emma és Turcsák Bianka is helyet kapott, így ők is részesei voltak az ötödik helyen végzett csapat sikerének. (A lányok csak a világranglistaelső olaszoktól kaptak ki a negyeddöntőben.)
A párbajtőröző lányokhoz hasonlóan a junior férfi kardcsapatunk is ötödik lett a franciaországi Dourdan-ban rendezett világkupán. A gyengébb egyéni szereplés után tehát a fiúk javítani tudtak. A fehéroroszokat, a spanyolokat és a lengyeleket legyőző (és csak a franciáktól kikapó) együttesben Urbán Tamás is helyet kapott.
Fotó: MVSZ


