A franciaországi Orléans-ban rendezték a szezon első női kard világkupaversenyét. Mivel 2019-ben már olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeznek majd, egyáltalán nem volt mindegy, milyen helyezést ér el a magyar csapat, melynek a mi Pusztai Lizánk is tagja volt Márton Annával, Katona Renátával és László Lucával egyetemben. A csapat ennek megfelelően nagyon odatette magát és akit lehetett, azokat mind meg is verte. Kezdte a japánokkal, akiknek a legyőzésével nyolc közé jutott. Itt sajnos még elmaradt a bravúr az oroszok ellen, de az 5-8. helyekért vívott találkozókon mind a kínaiak, mind pedig a spanyolok ellen sikerült diadalmaskodniuk a lányoknak. Ez pedig ötödik helyet és nagyon fontos világranglistás pontokat ért.
Liza a csapatverseny előtt az egyéni küzdelmekben is pástra lépett, és jól vívva egészen a nyolcaddöntőig menetelt. A direkt kiesése táblán előbb egy bolgár, majd egy amerikai vívóhölgyet sikerült legyőznie, a nyolc közé jutásért viszont kikapott a spanyol Navarro-tól. 17 esztendős tehetségünk (ifjúsági olimpiai bajnokunk) tehát ismét a legjobb 16 között szerepelt egy felnőtt világkupán.
Fotó:MVSZ


