Olimpiáig

Remeklő úszók az utánpótlás ob-n

Remeklő úszók az utánpótlás ob-n

Idén először rendeztek országos bajnokságot utánpótlás úszóinknak. A serdülők és az ifik is kitettek magukért és az 1 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzérem mellett számos pontszerző helyezésnek, valamint egyéni csúcsoknak örülhettünk.

Idén először rendeztek országos bajnokságot utánpótlás úszóinknak. A serdülők és az ifik is kitettek magukért és az 1 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzérem mellett számos pontszerző helyezésnek, valamint egyéni csúcsoknak örülhettünk.

Az első napon rögtön két érmet szereztek sportolóink a Tüske Uszodában rendezett serdülő és ifjúsági országos bajnokságon. Délelőtt a serdülők közül Povarnitsyn Alexandr, míg délután az ifiknél Csicsáky Péter állhatott fel a dobogó harmadik fokára 200 méter pillangón. Ugyanezen a távon Paróczi Eszter negyedik, míg Kőhalmi Kornél hatodik lett. A gyors számok közül 800-on Nagy Ágnes ötödikként csapott célba a serdülőknél, Sződi Zsolt pedig a sprinttávon, 50-en zárt hatodikként.

Bár pénteken az érmek elmaradtak, de utánpótlásunk így is gondoskodott a számos pontszerző helyről, valamint a remek teljesítményekre sem lehetett panaszuk az edzőknek. A serdülőknél Povarnitsyn ötödik helye (400 m gyors), míg az ifiknél Kőhalmi negyedik pozíciója (200 m vegyes) emelkedett ki.

A harmadik napon aztán az első aranyérem is meglett! Ugyanis a Csicsáky Péter, Sződi Zsolt, Kőhalmi Kornél, Povarnitsyn Alexandr összetételű ifi és serdülő közös váltónk volt a leggyorsabb 4x200 méter gyorson. Povarnitsyn ráadásul duplázott, mivel a serdülő válogatott tagjaként az Olimpiai Reménységek Versenyén fölényesen nyert a magyar csapattal a csehek és szlovákok előtt. Szintén dobogóra állhatott Sramkó Lili is, aki 200 méter mellen lett bronzérmes. A medáliák mellett pedig egyéni csúcsoknak és további pontszerző helyeknek örülhettünk.

A zárónapon is kitettek magukért úszóink klub és válogatott színekben egyaránt. Povarnitsyn először 200 gyorson egy ezüstéremmel koronázta meg az országos bajnokságon nyújtott teljesítményét. Ráadásul az ORV-n harmadik lett. Lapos Levente előbb 100 méter pillangón gyűjtött be egy bronzérmet, majd a 4x100-as vegyes váltóval ugyanebben az úszásnemben szerepelt és aranyérmesként zárt a serdülő magyar válogatottal.

Csicsáky Péter az ifik versenyében lett harmadik 200 gyorson, míg az ifjúsági vegyes váltónk egy ezüstéremmel bővítette a BVSC-s gyűjteményt, amely nyolc érmet jelentett klubunknak. A mieink 1 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzéremmel zárták a viadalt.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek!


Fotó: Magyar Úszó Szövetség / Derencsényi István

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay