A strandröplabdázók nyitják a versenyeket

Bár sok sportágban még várni kell az újabb versenyekre, a strandröplabdázóknál már a hétvégén elindul a bajnokság, ahol több párosunkért is szoríthatunk. Péter Krisztina szakosztályvezetőnket kérdeztük a programról és az esélyekről.
Az idei strandröplabda bajnokságban a BVSC U16-tól U22-es korosztályig indít sportolókat. Jelenleg nyolc páros jelezte, hogy részt vesz a bajnokságban. Az első fordulót hétvégén rendezik több helyszínen, így a koronavírus-járvány után strandröplabdázóinkért szurkolhatunk elsőként versenykörülmények között.
„Megkülönböztetünk három- és négycsillagos versenyeket. Utóbbiak már pontszerzők, amik alapján a legjobb 12 páros bejut az augusztus közepén rendezendő országos döntőkbe. Most szombaton U16-ban Gyenesdiáson két párosunk indul majd, míg az U18-asok között Csepelen leszünk érdekeltek. Aztán vasárnap szintén Csepelen U22-es korosztályban is szurkolhatunk a lányoknak” – nyilatkozta Péter Krisztina szakosztályvezetőnk honlapunknak.
Mostantól kezdve minden hétvégén érdekelve lesznek sportolóink a strandröplabda fordulókon. Ráadásul augusztus 8-9-én, története során először a BVSC is házigazdája lesz az egyik fordulónak két korosztályban is.
„Mivel nekünk a főprofilunk még mindig a teremröplabda, így ott augusztus elején már a következő szezonra készülünk. Úgyhogy nem elsősorban az a lényeg, hogy országos bajnoki címeket érjünk el, mert kevesebb időnk jut felkészülni a kinti edzésekre. Ez arról szól inkább, hogy a lányok jól érezzék magukat, viszont technikailag és tudásban azért tartunk ott, hogy van keresnivalónk akár már az első hétvégén is.”
Sok sikert kívánunk a lányoknak! Hajrá BVSC!