Olimpiáig

Megvan az idei első győzelem a Merkantil Bank Ligában

Megvan az idei első győzelem a Merkantil Bank Ligában

A mérkőzés előtti felvezető cikkünk elején költői volt a kérdés. Sikerül-e borsot törni közvetlen riválisunk orra alá? Vasárnap délután labdarúgóink megadták rá a választ: sikerült. Csábi József együttese végig magabiztosan futballozva 1-0-ra legyőzte a Békéscsabát és ezzel megszerezte idei első győzelmét, ráadásul fontos három pontot zsebelt be a válogatott szünet előtt. 

Mondhatnánk azt is a lányok meghozták a szerencsénket, ugyanis a Békéscsaba elleni mérkőzés kezdőrúgását a BVSC-Zugló két világbajnok- és az olimpiát is megjárt kardvívója, Pusztai Liza és Szűcs Luca végezte el. Ez a győzelem azonban nem a szerencsén múlott. Fókuszált és mindenre elszánt BVSC-játékosokat lehetett a pályán látni.Túlzás nélkül mondható, hogy Csábi József együttese a tavaszi szezon legjobb játékát mutatta az első félidőben. A BVSC az első percektől kezdve birtokolta labdát és uralta a találkozót. Az előre játékban mutatós támadások és kombinatív elgondolások jellemezték a csapatot: Pekár László távoli lövéseivel és rutinjával jól segítette a mellette játszó fiatal támadókat. David Nwachukwu látványos cselekkel bolondította a lilák védőit, míg a center poszton játszó Batai Tamás jól tartotta meg a labdákat a támadó harmadban és nagyot birkózott a belső védőkkel. A középpályán rendre sikerült megszerezni a második labdákat és megnyerni a párharcokat, csapatkapitányunk Hidi Patrik a maga rutinjával szervezte a játékot. A védelemben a Babós Levente - Hesz Olivér páros ellentmondást nem tűrően küldte vissza a felívelt labdákat a vendégek térfelére. Jó volt ránézni az első félidőben a csapatra, a nonverbális jelek is arról árulkodtak, ezen a találkozón csak BVSC nyerhet. Azonban a Békéscsaba kapujában védő Uram Jánosnak is köszönhetően nem született meg a várva várt vezető gól, így 0-0-ás eredménnyel mentek szünetre a csapatok. Alig telt el két perc a második játékrészből, amikor megtört a jég! Hidi Patrik végzett el szabadrúgást a vendég térfél közepéről, amire középpályásunk Tóth Keve érkezett a legjobb ütemben a hosszún és a rövid alsóba pofozta a labdát. (1-0) 

A vezetéssel jól sáfárkodott csapatunk és az első félidőben tapasztalható dominancia kontrajátékká alakult a második félidőre. A Békéscsabának kockáztatnia kellett, a BVSC pedig jobban átadta a területeket. Ennek ellenére a csabai támadások nem okoztak komolyabb veszélyt, az 1-2 kapura tartó kísérletet Erdélyi Benedek pedig tudta hárítani. Csapatunk a  kontrákból is veszélyes volt, azonban hol a pontatlanság, hol Uram akadályozta meg a második gól megszerzését. Az előnyt azonban sikerült megőriznünk és 1-0-ra megnyertük a találkozót. A BVSC-Zuglónak ez volt az első győzelme 2025-ben, ráadásul  majdnem egy évvel ezelőtt, 2024. április 28-án nyertünk utoljára mérkőzést pályaválasztóként, így a Szőnyi útra is visszahoztuk a győzelem ízét. A következő hétvégén a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-osztályozós mérkőzései miatt szünetel a bajnokság, csapatunk majd edzőmérkőzést játszik a Mezőkövesd ellen. A Merkantil Bank Liga két hét múlva folytatódik, számunkra idegenben, a Szeged otthonában. Csapatunk a megszerzett három ponttal immár 27 egységgel rendelkezik és három pozíciót javított a tabellán elfoglalt helyezésén, így jó energiákkal szusszanhatnak a fiúk és várhatják a folytatást. Gratulálunk! Hajrá, BVSC! 

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ
BVSC-ZUGLÓ–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 1–0 (0–0)
Vezette: Gaál Ákos (Márkus Péter, Kulman Tamás)
BVSC: Erdélyi B. – Székely K. (Májer G., 91.), Babós, Hesz, Király Á. – Tóth K. (Mucsányi Miron, 73.), Hidi P. – Nwachukwu (Kelemen P., 84.), Kocsis B. (Benkő-Bíró, 73.), Pekár L. – Batai. Vezetőedző: Csábi József
BÉKÉSCSABA: Uram – Kuzma, Viczián, Fazekas L., Mikló (Kővári, 67.) – Harsányi I. (Kohut, 79.), Ferencsik (Kovács K., a szünetben), Tóth M. (Gyenti, 79.), Hodonicki, Kórodi (Rácz B., 67.) – Czékus. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Tóth K. (46.)

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay