Olimpiáig

Megvan az első idegenbeli siker

Megvan az első idegenbeli siker

Labdarúgóink a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában bakonyi szüretelésre voltak hivatalosak és három ponttal a puttonyában tértek haza. A két csapat tabellán elfoglalt helyezését figyelembe véve, többről volt szó ezúttal szimpla három pontnál, amit végül Ajkán a BVSC-Zugló gyűjtött be.

Szilágyi Máté 25 méteres lövése pattant át Horváth kapus kezén az első negyedóra végén, ezt az előnyt megtartva pedig megszerezte első idegenbeli győzelmét a bajnokságban a BVSC. A másodosztályban vendégként közel 23 év után nyerő sárga-kékek győztes vasárnap estéjét, a jó hangulatú hazaút alatt, a buszon elevenítette fel Kincses Ádám megbízott edző és az élete első, de annál fontosabb NB II-es gólját szerző Szilágyi Máté.

Mindszent havát és az ősz beköszöntét – ahogy amúgy nyáron az egész bajnokságot is – győzelemmel kezdte a BVSC. 8 fordulós nyeretlenséget kellett ugyanakkor megtörni, hogy ez miként sikerült, mondhatnánk majdhogynem mindegy, a lényeg, hogy sikerült, és aki látta a csapat eddigi meccseit az tudja, még az is lehet, hogy nem pont ezen a délutánon, de mindent egybe vetve már régen rászolgált erre a Vasutas csapat.

„Többször nagyon kevés választott el bennünket a győzelmektől, de valami mindig hiányzott, épp ezért a legfontosabb az volt, hogy ezt a mentális gátat végre lebontsuk már, ami kialakult a csapatban. Valóban a szerencse is mellénk állt ezúttal, de úgy gondolom, összeségében nagyon sokat dolgoztunk azért az eddigi meccseinken, hogy egyszer egy ilyen kiélezett helyzetből mi jöjjünk ki jobban. Úgyis, hogy az egy hét alatt lejátszott három meccsünkből, tagadhatatlanul most játszottunk messze a leggyengébben. Kazincbarcikán kétszer vezettünk, a Vasas ellen mi dolgoztuk ki a több helyzetet, mégis ők egyszer eljöttek és betaláltak, majd lőttek egy bombagólt. Most azért dolgoztunk sokat, hogy ami gólt szereztünk, azt az előnyt, csapatként védekezve meg tudjuk tartani, és ez sikerült” – fogalmazott a csapat megbízott edzője Kincses Ádám.

Különös pikantériát adott a meccsnek, hogy a hétközben 5 és fél év után szerződést bontottak az ajkaiak a tavaly bravúros bronzérmet szerző edzőjükkel Jeney Gyulával, a lehetséges visszatérő edző Schindler Szabolcs pedig szembe találta magát egykori segítőjével, a BVSC kispadján azzal a Kincses Ádámmal, akivel anno sokat tettek azért, hogy a harmadosztályból, a második vonalba kormányozzák az ajkai csapatot.

„Együtt voltunk bajnokok valóban a 2018-19-es szezonban. Épp ezért büszkén jöttem ide, elnézve azt, hogy ők azóta is ezzel a lehetőséggel remekül éltek a másodosztályban. Persze nyilván engem az a cél vezérelt most, hogy a saját csapatommal meg tudjuk szerezni a pontokat. Voltak ismerősök és még maradt három-négy játékos is azok közül, akikkel anno Szabolccsal együtt dolgoztunk, a legfontosabb az volt, hogy mindenkinek őszintén bele tudtam nézni a szemébe, és úgy láttam ők is örömmel fogadtak, és ez talán azzal sem változott, hogy győztesként távoztunk most a BVSC-vel” – mesélt a múltról Kincses Ádám, aki karrierje alatt több éven át dolgozott második vonalban lévő csapat mellett, így nem újdonság számára ez az osztály.

Ami viszont újdonság volt, az ezen a meccsen a csapatok szerelése. A hazai szurkolók egy részében komoly megrökönyödést keltett, hogy a zöld-fehér Ajka, világos kék színösszeállításban futott ki a pályára. Nálunk, pedig most debütált a három mez közül, az egyik új garnitúra. Sárga szettben, a mezben kék keresztcsíkkal lépett pályára a BVSC, a most már névre szóló mezek adta lehetőséget, többen kihasználva, az eddigiektől eltérő extrém magas számozásban. Aki viszont maradt a jól megszokott 8-as számnál, ő a győztest gólt szerző Szilágyi Máté, aki talán nem élete legszebb gólját lőtte, de a fontosságához és a jelentőségéhez nem férhet kétség.

„Az osztályozón belőtt tizenegyessel talán nem vetekszik, de ahogy akkor a meccs után is mondtam, kisgyerek korom óta arról álmodtam, hogy profi osztályban szerepelhessek és ott gólt szerezzek. Hogy ez milyen gól volt, az most nem igazán fontos, bár ugye azt mondják az öregek, hogy a gólt nem kell megmagyarázni. Az a lényeg, hogy visszaadta a sors azt, ami labda eddig nekünk kifelé pattant, vagy befelé, de nem adta meg a játékvezető. Nyilván az ellenfél ránk jött, nyomott nagyon, kapufájuk is volt, de csapatként helyt álltunk, ez a fontos” – fogalmazott középpályásunk.

Nos, utoljára a másodosztályban, idegenben, 13 meccsel ezelőtt nyert a BVSC. 2000 novemberében egy akkor másodosztályú borsodi kis település a Bőcs otthonában 2-0-ra. Bizonyos Véber György szöglete után – a jelenleg a Kazincbarcika kispadján vezetőedzőként dolgozó és egy hete pont velünk meccselő – Csábi József fejesgólja, és Hoffmann Richárd 12 méteres lövése döntött, amellyel a Simon Tibor vezette csapat nyerni tudott. Most már újra van NB II-es győztes BVSC meccs idegenben, ettől persze még nagyon nehéz feladatok várnak a csapatra.

„Minden győzelemnek örülünk, és mindegyiket értékelni kell. Ránézve a tabellára, tíz meccs után kirajzolódtak az erőviszonyok. A bennmaradásért fogunk harcolni. Ezért a jövő heti meccset is be kell húzni, mert szeretnénk a vonal fölé kerülve előre nézni, ha most pozícióban nem is léptünk feljebb, de összehúztuk a mezőnyt. Persze érezzük most már a saját bőrünkön mennyivel másabb bajnokság ez, mennyivel fizikálisabb, és sokkal több koncentrációt kíván. Az is megfigyelhető, hogy az első gólnak itt sokkal nagyobb jelentősége van, mint mondjuk az NB III-ban, ahol számos meccset megfordítottunk. Itt az első gólba nagyon jól bele tudnak kapaszkodni a csapatok. Voltak és vannak változások nálunk, személyekben is, játékrendszerben is, amelynek a működéséhez idő kell, de az a minőség maximálisan meg van a csapatban, amellyel meg tudja állni a helyét ebben az osztályban.”

Most vasárnap 15 órától újabb hat pontos meccs vár a srácokra, ezúttal a helyezésénél jóval előbbre taksált, ám mégis jelenleg közvetlen riválisnak mondható Gyirmót csapata ellen, amellyel eddig szinte párban jártunk, mert mindig tőlük kaptuk a következő ellenfelet és nagyjából úgy is állunk, mint ők, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a győriek 8 meccses nyeretlenséggel, igaz öt döntetlennel indítottak, az utolsó két találkozójukat pedig megnyerték. Első csapatukkal még sohasem találkoztunk, de többen vannak a keretben, akik a 2021-22-es idényben az NB III Nyugati csoportjában a Gyirmót II ellen játszottak, a hazai pályán 0-2-ről 4-3-ra megfordított meccs és az idegenbeli 6-0-s fieszta alkalmával. Ismerős arcok tehát lesznek itt is, ott is, mi pedig az eddig bevált 1-0-s győzelemmel is beérnénk!

Szurkoljunk minél többen a fiúknak! Hajrá, BVSC!

Merkantil Bank Liga, 10. forduló

FC Ajka–BVSC-Zugló 0-1 (0-1)

Ajka: Horváth D. – Tóth G. (Szűcs K., 69.), Tar, Kenderes, Csemer – Csizmadia Z., Tajthy T. – Zsolnai R. (Borsos F., 69.), Rabatin (Horváth P., 60.), Babos B. (Antal G., 60.) – Gaál B. (Szarka Á., 60.). Elnök: Geri Gyula

BVSC: Csenterics – Májer, Hesz, Benkő-Bíró, Tóth K. – Csősz, Hidi P. – Szilágyi M., Mucsányi M. (Kelemen P., 87.), Mitrovics (Nagy J., 61.) – Mészáros A. (Horváth R., 72.). Megbízott vezetőedző: Kincses Ádám

Gólszerző: Szilágyi M. (15.)

Léderer Ákos

Fotók: Szűcs Attila - TSH Photo

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay