Olimpiáig

Győztes hazai zárás női labdarúgóinktól

Győztes hazai zárás női labdarúgóinktól

Manapság már a Szervác, Pongrác, Bonifác hármasban sem lehet megbízni. Nos ők nem a csapat újdonsült belső védői, hanem „Fagyosszentek minőségükben” ezúttal rekkenő hőséget hoztak vasárnap délután a Tatai útra, olykor orkán erősségű széllel fűszerezve. Panaszra azonban nem lehetett ok, hiszen a tavaszi szezon első ivószünettel tarkított napján a BVSC női labdarúgó csapatai szép sorjában 3/3-as mutatóval zárták a nyárköszöntőt. Az U14-es lányok, előbb Kovács Zsófi mesterhármasával 7-0-ra verték az MTK-t, majd az U19-esek következtek, ők 13-0-ra győzték le az erőteljesen foghíjas Kecskemétet, itt a Dóczy Szilvi, Laczkovszki Zsófi, Varga Alexa hármas triplázott, majd jött az edzői szemmel sokszor legszebbnek tartott 1-0, a taktikai győzelem, bár a lányok el tudtak volna viselni egy a téli hadjárat idején aratott legendás 6-3-as sikert is.

„Annyira meleg volt, hogy őszintén szólva, már szinte a meccsre sem emlékszem, na jó a gólomra igen, mert ekkorát utoljára talán jó 10 éve a Fradiban rúgtam szabadrúgásból, bár ez még annál is jobban tetszett” – mosolyodik el a 19. percben a 3 pontot eldöntő gólt szerző Terdik Ivett. Bakó Fanni szerezte meg a labdát a középpályán és ő passzolt hozzám, csináltam pár cselt, azután megtoltam és rárúgtam jó 20 méterről, sikerült kipókhálózni a jobb felső sarkot.

Az otthoni mérlegét így 50 százalékon zárta a csapat, így minden győzelmet meg kell becsülni, ez volt a hetedik a sorban, és a Szentlőrinc Dunaújváros PASE csapata ugyan utolsó előtti helyen áll a tabellán, szinte minden ellenfél alaposan megszenved ellenük. Balhátvédünk Szarvas Erika, akinek az ellenfél le, pontosabban feltartóztatása legfőbb feladata önkritikusan értékelt.

„Egy kicsit keserédes győzelem volt ez, és emiatt úgy jöttünk le a pályáról, hogy nem lehettünk elégedettek az eredménnyel. Tripla ennyi volt ebben a meccsben, főként mert a játékunkban benne van, hogy eltudunk jutni az ellenfél kapujáig. Gyönyörűen felépítjük a támadásokat, jók a kényszerítők, de az utolsó cselek, vagy a befejezése a támadásoknak, már nem úgy jön ki, ahogy kellene, és amit tudunk is.”

A csapat kapusának Erdélyi Boglárkának ennél a meccsnél volt már nehezebb dolga is a szezonban, de egy kapus életében az úgynevezett „clean sheet” mindig önmagáért beszél. Idén negyedszer hoztak le kapott gól nélkül meccset a Vasutas lányok, így kapusunk érthetően nagy mosollyal értékelt.

„Számomra ez volt az utolsó meccs a szezonban és összességében úgy érzem egy-két bakit leszámítva, hogy jó évet tudhatok magam mögött. Végig védhettem a szezont, a külön kapus edzéseken sokat tanultam, boldogan zártam le ezt a meccset, próbáltam a többieket is rávenni, hogy örüljenek, több-kevesebb sikerrel.”

A szinte mindig minden körülmény között higgadt csapatkapitányunk, akit talán csak egyszer hoztak ki a sodrából a szezon alatt, és erről már volt szó korábban a Nova elleni meccs értékelésénél, úgy látta az első félidőben játszott jobban és pontosabban a csapat.

„Brutál meleg volt, ezt én ott éreztem, hogy nem tudtam úgy visszafutni mezőnyben, mint szoktam. Tudom értékelni ezt a győzelmet, mert két-három nagy helyzetünk volt a meccsen, igaz az ellenfélnek is csak egy, a második félidő elején, amikor szemben álltak a kapusunkkal. Labdabirtoklásban, passzjátékban és helyzetek kialakításban is felülmúltuk az ellenfelet, de amikor odaértünk volna a kapujukhoz, ott követtünk el hibákat. Rengeteget futottunk például lesre, és volt gólunk is, amit ezért érvénytelenítettek. Ettől függetlenül azt is látni kell, hogy nagyon ritkán tudtunk kiállni a legjobb összeállításunkban tavasszal, szinte mindig volt sérültünk, eltiltottunk, hiányzónk, így pedig minden győzelmet meg kell becsülnünk.”

„Nekünk minden győzelemnek kell tudnunk örülni, de tény, hogy sokkal jobban kellett volna élnünk a lehetőségeinkkel. Ha csak arra gondolok, hogy két kapufát lőttem a meccsen, és a találkozó bizonyos szakaszában egy sorral feljebb játszhattam, mint általában szoktam, maradt hiányérzetem. Én is hibás vagyok, mert nagyon szerettem volna gólt rúgni, és emiatt voltak elkapkodott megmozdulások, de szerintem végig jobbak voltunk, hátul sikerült ügyesen lehozni a mérkőzést, Ivett pedig rúgott egy káprázatos gólt” – fogalmazott az ezen a találkozón is több poszton játszó Szűcs Alexandra.

Karakteres csapatunk, komoly önmegtartóztatásról tett tanúbizonyságot, hiszen a színes kártya gyűjteményünk, újabb kiállítási darabbal nem bővült. Ennek köszönhetően eltiltás miatt nem kell kihagynia senkinek a szezonzáró pápai kirándulást. Sérülés nélkül azonban sajnos ezt a meccset sem sikerült megúszni, így hiányzónk biztosan lesz a szombat déli találkozón is. Ám ha esik, ha fúj, a BVSC-s lányok győzelemmel szeretnének búcsúzni a felnőtt női csapat legeredményesebb szezonjától!

Léderer Ákos

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay