Olimpiáig

Győzelem Diáért

Győzelem Diáért

Megszerezte első győzelmét az idei bajnokságban NB II-es női labdarúgó csapatunk. A BVSC-s lányok méltóképpen emlékeztek a hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt csapattársukra, Varga Diára, aki ráadásul korábban a Metis csapatában is futballozott.

Eddigi három lejátszott meccsén is komoly erőt mutatott Steer Ferenc együttese, ezt a találkozót pedig, ahogy megfogalmazta a vezetőedző, okosan, taktikusan és tele érzelemmel vívta meg az együttes, és végül 3-1-re győzött.

A tavaly még NB I-ben szereplő Kelen és a jó erőkből álló Budaörs ellen is ígéretesen játszottak a zuglói lányok, előbbi találkozón idegenben, 2 gólos hátrányból álltak talpra, és szinte az utolsó utáni percben csúszott ki a kezükből a pontszerzés. A Budaörs ellen pedig alig több mint 8 perc után 2-0-s BVSC vezetés állt a jegyzőkönyvben, de végül egykori játékosunk Balogh Nikolett mesternégyesének köszönhetően, nem sikerült megtartani az előnyt.

A szomorú, de egyben nevezetes 2021.09.19-es dátum több játékosunk emlékezetébe is bevésődik, így annak a Szűcs Alexandrának is, aki anno a BVSC utánpótlás legtehetségesebb tagjaként már 15 évesen a felnőttek között szerepelt, és csak azért nem előbb, mert ez az alsó korhatár a felnőtt bajnokságban való részvételhez. Elhunyt csapattársa az évek alatt hozzá is nagyon közel került.

„Az első gólomnál, de még a tizenegyes elrúgása előtt eszembe jutott Dia, és ezúttal nem is erőből oldottam meg a szituációt, ahogy általában szoktam, hanem laposan lőttem, úgy, hogy a kapus az ellenkező irányba vetődött. A meccs előtti megemlékezésen, amikor a kezdőkörben álltunk, hárman-négyen akik jobban ismertük Diát, nagyon megkönnyeztük, volt aki tartotta magát, de mindenkinek nehéz volt a csapatból, viszont tudtuk, hogy lélekben velünk van, és ezt a győzelmet ő is nagyon szeretné” – árulta el a játékos.

A 15. percben szerzett vezető gólra még érkezett válasz az ellenfél részéről, de a második félidő elején, lélektanilag remek pillanatban ugrott ki csapatunk nyári új szerzeménye Szalontai Georgina és a Hatvanból érkező szélvészgyors támadó, elfektetve a kapust lőtt a hálóba.  A szezonban eddig mindhárom bajnokin betaláló „Dzsindzser” – ahogy a csapattársak is becézik – egy fájdalmas sérülést is összeszedett a meccsen, de nagyon bízunk benne, hogy a szabályos eszközökkel szinte tarthatatlan támadónk mihamarabb visszatér.

„Nyáron több egyesület is szeretett volna leigazolni, de örülök, hogy a BVSC-t választottam. Hétről-hétre fejlődünk, és a játékunk egyre jobban hasonlít arra, amit el szeretnénk érni a későbbiekben. Nagyon jól érzem magam a lányok között, élvezem a bizalmat, és remélem, hogy sok sikernek örvendhetünk még a szezonban. Bár én nem ismertem Diát, de azt gondolom rengeteg erőt tudott meríteni az ő emlékéből a csapat.”

Ha már sérülés, a győzelmet bebiztosító gólunk egy kicsit annak is köszönhető, hiszen a csapat Szücsije (Szűcs Alexandra) a második gólja előtt ennek tudatában, egy megbeszélt figurának köszönhetően volt eredményes.

„A Budaörs ellen összeszedtem egy agyrázkódást, és a nyakam sem volt rendben, nem is edzhettem egy darabig, és abban maradtunk Ferivel, hogy a kapu előtti fejjátékot ne erőltessük. Igaz, hogy korábban sok szögletet is rúgtam, de Laura – Truszka Laura aki nyáron érkezett a Vác-Deákvár csapatából és 2 gólpassza volt a meccsen – jól be tudja adni őket, és én tudok menni a kipattanókra. Ebből lett végül is a második gólom, és 15 méterről találtam el a jobb sarkot. Úgy érzem amúgy a góllövéssel eddig sem volt gondunk és játékban is megvagyunk, a védekezést kell rendbe rakni, és ha mindez sikerül, akkor szép sikereket érhetünk el.”

A meccsen sok helyzet volt, élvezetes mérkőzést láthatott a publikum, voltak nehéz periódusok, amikor szorongatott az ellenfél, de állták a sarat a lányok és nagyon akarták ezt a sikert. A fájdalmas, de ugyanakkor felemelő találkozó után pedig a mostani kapitány Bakó Fanni állít emléket annak a játékosnak, aki ott fent, most biztosan nagyon büszke a lányokra.

„Nekem mindig is úgy fog élni az emlékeimben Dia, mint egy végtelenül kedves, lány, akit mindig érdekelt, hogy hogy vagyok. Bármikor lehetett vele beszélgetni egy jót, mindig jó kedélyű volt és mindig volt egy jó szava a másikhoz és sosem volt egy rossz szava senkihez. Jelenlétével mindig jobb hangulatot teremtett. Nagyon pozitív embert ismertem meg benne, akinek sokat jelentett a foci és a BVSC, és ezáltal nekünk is nagyon sokat jelentett. Nagyon fog hiányozni!”

Szép volt lányok! Gratulálunk a csapatnak!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay