Olimpiáig

„Ez nekünk egy ajándék mérkőzés” – Kokenszky Norbert

„Ez nekünk egy ajándék mérkőzés” – Kokenszky Norbert

Szerdán a labdarúgó NB I egyik legértékesebb csapata, a Mol Fehérvár látogat a Szőnyi útra. A Mol Magyar Kupában nem mi számítunk az esélyesnek, de a csapat már nagyon várja a 12 óra 30 perckor kezdődő összecsapást. Kokenszky Norbertet kérdeztük.

 

Remek formában vagy az NB III-ban és továbbra is vezeted a góllövőlistát. Szerdán a Mol Fehérvár ellen játszotok a Mol Magyar Kupában, ami nehéz feladat lesz, de egy jó lehetőség nektek, hogy magasabb szinten is megmutassátok magatokat. Hogy várod ezt a találkozót?

Nagyon várjuk ezt a párharcot. Ahogy elmondtam már több helyen is, nekünk ez egy ajándék mérkőzés lesz. Természetesen megpróbálunk mindent megtenni, de tudjuk, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei.

Bő egy hete éppen a Vidi második csapatával játszottatok a bajnokságban, ahol több NB I-es játékos is szerepet kapott. Bár ismerjük az erőviszonyokat, szerinted mi lehet egy alacsonyabb osztályú együttes esélye egy ilyen párosításban?

Én azt gondolom erről, hogy mivel hazai pályán játszunk, ők pedig azért nem olyan talajú pályához vannak hozzászokva, ami nálunk van. NB III-as szinten kiemelkedő pályánk van, de azért az NB I-hez képest más. Ez akár az előnyünkre is válhat. Ha kitoljuk, hogy minél később kapjunk gólt, akkor az kicsit idegesebbé teheti őket. Az igazi receptet azonban Ákos (Buzsáky Ákos, vezetőedző – a szerk.) mondja majd el nekünk.

Ahogy már szóba került, az NB III-ban jól megy neked a góllövés, készülsz a Vidi ellen is arra, hogy betalálsz?

Reméljük, hogy sikerül. Az biztos, hogy megteszek mindent ezért. Konkrét videókat nem nézek a kapusokról, de figyelem meccs közben, hogy merre járkál. Igazából ezt majd a találkozó alakítja.

 

Hajrá BVSC!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay