BVSC Napló: Menetelnek labdarúgóink

Továbbra is veretlen labdarúgó együttesünk újoncként az NB III Keleti csoportjában. Múlt héten két idegenbeli túráról is győztesen térhettek haza a fiúk. Strandröplabda sikernek is örülhettünk, ugyanis párosunk ezüstéremmel zárta az országos bajnokságot.
Két mérkőzés várt Gabala Krisztián tanítványaira, ráadásul kétszer is idegenben léphetett pályára labdarúgó együttesünk a múlt héten. Az Egert 2-0-ra múlta felül a BVSC, míg Sényőn 2-1-re nyertek a mieink.
Női vízilabdázóink is dupláztak a héten. Sajnos csak a meccsek tekintetében, ugyanis hazai medencében a Dunaújváros ellen 9-4-re kikaptak a lányok a Magyar Kupában. Csütörtökön viszont javítottak Petrovics Mátyás tanítványai és Szegeden nyertek 19-7-re.
A férfi vízilabdázók is a Magyar Kupában szerepeltek és 12-9-re diadalmaskodtak a Miskolc ellen az 5-8. helyért játszott mérkőzés során, azonban ezt követően a hazai szövetség felfüggesztette a sorozatot, így a Honvéd elleni meccsre már nem került sor. Ugyanis a Ferencváros négy játékosánál is kimutatták a koronavírust, így később játsszák le a kupa végjátékát. Szerencsére csapatunknál mindenkinek negatív lett az eredménye.
A szezon fő versenyére is megtartotta jó formáját Báder Júlia és Botyánszki Fanni. A lányok a csepeli Strandröplabda Utánpótlás Magyar Bajnokság U16-os döntőjében bravúrosan szerepelve ezüstérmet nyertek!
Női labdarúgóink számára is elrajtolt a 2020-2021-es idény a Magyar Kupával. Az 1. fordulóban a Szentlőrinc SE vendégeként léptek pályára Steer Ferenc tanítványai, ahol nagy csatában 3-2-re kikaptak, így a továbbiakban az augusztus végi bajnoki rajtra készülhetnek.
Fontos döntéseket hozott meg a Magyar Vívó Szövetség újonnan megalakult elnöksége, amelybe világbajnok kardozónk, Lontay Balázs is bekerült. Az elnökség elfogadta a válogatott kereteket és a tervezett hazai versenynaptárt is.
A strandbirkózó országos bajnoki sorozat utolsó állomásán, a Lupa Beachen is ott voltak sportolóink. Közülük a legjobb eredményt Kelemen Bendegúz érte el, aki a 6. helyen zárt a +80 kg-osok között az U18-as korosztályban.