Három kiemelkedő tudású úszó átigazolásával jelentős mértékben erősödött az úszócsapatunk.
Híreink
Kategória cikkjei
Az elmúlt hétvégén rendezték a Benu Férfi Magyar-kupa csoportmérkőzéseit, melyből a D csoport küzdelmeinek mi adhattunk otthont.
Pálos Péter paralimpiai bronzérmes asztaliteniszezőnknek az első útja a ferihegyi reptérről szinte azonnal a Szőnyi úti csarnokba vezetett.
Szeptember 21-én az egyik riói hősünk, a bronzérmes férfi párbajtőrcsapat befejező embere, Rédli András volt a vívószakosztályunk vendége.
A riói olimpikonok után a paralimpikonokat is több száz fős tömeg fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.
Kardban és párbajtőrben is válogató versenyekkel kezdődött a 2016-17-es szezon.
A horvátországi Varasdon rendezett nemzetközi utánpótlástornán kiválóan szerepeltek versenyzőink.
Először vett részt férfi vízilabda csapatunk a Nápolytól délre rendezett Cilento Costa Blu elnevezésű, hat csapatos nemzetközi tornán.
Barcelonában versenyeztek felnőtt kerékpáros pályaversenyzőink, akik a katalán városból egy arany-, két ezüst-, valamint egy bronzéremmel tértek haza.
A Budapesti Vízilabda Szövetség újabb tornát rendezett a gyerekeknek.
A 69 kg-os Takács István a negyeddöntőig jutott a grúziai kadet birkózó-világbajnokságon.
Paralimpikon asztaliteniszezőnk, Pálos Péter bronzérmesként zárt a Rio de Janeiró-i paralimpián, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 3:2-re legyőzte dél-koreai ellenfelét.
Ifjúsági és felnőtt korosztályban is országos ranglistaversenyt rendeztek a Marcibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban, ahol versenyzőink ismét remekül szerepeltek.


