Stieber Mercedes távozik női vízilabda csapatunk éléről

A BVSC-Manna ABC női vízilabda együttese számára bő két hete zárult a szezon és a lányok az ötödik helyen végeztek az OB I-ben. Csapatunk vezetőedzőjével, Stieber Mercedes-szel értékeltük az idényt, aki három év után távozik egyesületünktől.
Stieber Mercedes tanítványai a hazai élvonalban az ötödik helyen végeztek, a Magyar Kupában pedig negyedik lett a csapat és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahonnan ugyan a továbbjutás nem jött össze, de a legrangosabb európai porondon is játszhattak hat mérkőzést a lányok. A szezon végén több meghatározó játékostól is elbúcsúztunk és jövőre már nem Stieber Mercedes lesz női együttesünk vezetőedzője. Világ- és Európa-bajnok szakvezetőnkkel – aki három évig irányította a BVSC-t – készítettünk hosszabb beszélgetést a búcsú kapcsán!
Elsőként a csapat idei teljesítményéről kérdeztük és hogy a három sorozatból vajon melyik a legkedvesebb számára:
Én azt hiszem az, hogy bejutottunk a BL-ben a főtáblára. Az egy nagy fegyvertény ettől a csapattól. Senki nem gondolta volna, mi sem gondoltuk volna, de sikerült. Akkor nagyon összeállt a csapat és sikerült nagyon jól teljesíteni a selejtezőtornán – kezdte Stieber Mercedes.
Milyen tapasztalatokkal szolgált a főtáblás szereplés a BL-ben?
Sokkal erősebb csapatok voltak. Mindegyik együttesben 5-6-válogatott játékos szerepelt. Ugye nálunk a végére egy válogatott volt és egy bő kerettag. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy voltak szép eredményeink és voltak meccsek, amiket elrontottunk. Tehát nem volt akkora a különbség a csapatok között, mint például amit az első Sant Andreu találkozón az eredmény mutatta, de a sorozat végére ebbe is szerintem kicsit jobban belerázódtunk.
Az őszhöz tartozott a Magyar Kupa is, ott mennyire van benned hiányérzet? Szép eredmény az elődöntőbe jutás, de nem sokon múlott az éremszerzés sem.
Valóban nem sokon múlott. Sőt, nagyon picin múlott a Dunaújváros ellen, de akkor még lehet, hogy nem voltunk készen arra, hogy felállhassunk a dobogóra. Ettől függetlenül én ezt is nagyon pozitívan értékelem, mert egyre közelebb kerültünk az első csapatokhoz ez alatt a három év alatt amíg velem voltak a lányok. Az Eger elleni negyeddöntő is nagy siker volt, ahol kétszer meg tudtuk verni őket, ez is komoly fegyvertény volt és jó visszajelzés arról, hogy jó munkát végeztek a lányok. A Dunaújváros ellen pedig tényleg nagyon kicsit hiányzott. Ott volt egy olyan szituáció, amikor egy góllal vezettünk, volt egy helyzetünk, amit kihagytunk, a kapufa éléről a kapus háta mögött kifelé pattant a labda, a következő támadásból pedig megkaptuk ez egyenlítő gólt, akkor úgy éreztem az a szituáció kicsit megroggyantotta a csapatot ott.
Rákanyarodva a bajnokságra, ott is egy Eger elleni párharc bizonyult sorsdöntőnek, ahol szintén nagyon kevésen múlott. Te hogy látod az Eger elleni mérkőzések voltak a szezon kulcspontjai vagy más is?
Az biztos, hogy az Eger elleni meccsek voltak a kulcsok. A bajnokságban lent kikaptunk eggyel, úgyhogy néggyel vezettünk előtte. Az volt az első komolyabb meccsünk, hogy lent játszottuk Egerben. Nem igazán értettem, hogy miért lett a végjáték olyan rossz. De utána három nappal később megvertük őket, majd újabb három nap múlva megint győztünk, tehát ezért is volt furcsa az első meccs végi gyengébb teljesítmény. De egy hasonló képességű gárdáról beszélünk, bárki is győzött, mindig csak egy-egy gól volt a különbség a győztes javára. Ez volt a kulcs a bajnokságban. Most nem azt mondom, hogyha itthon kezdjük a rájátszást az sokkal jobb lett volna. Teljesen mindegy volt, hogy idegenben vagy itthon, de az első meccset azt biztos, hogy nagyon elrontottuk lent. A másodikon szerintem nem érdemeltünk ötméterespárbajt. Ott győzelmet érdemeltünk volna, mert jobbak voltunk. De hát a sport az soha nem igazságos. Nem mindig az győz, aki jobban játszik. Az győz, aki eredményesebb.
Amikor három évvel ezelőtt hazatértél nagy motivációval és kíváncsisággal kezdtél bele a munkába. Ugye az sem szokványos, hogy női vezetőedzők vannak az OB I-ben. Számodra most a fejezet lezárultával milyen volt ez a három év?
Nagy tapasztalatokkal járt! Biztos vagyok benne, hogy most már sokkal felkészültebb vagyok, mint voltam. Minden évben akadt olyan, ami annyira nem volt jó és olyan dolog is, ami nagyon jó volt. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sokat tudok profitálni a későbbiekben ebből az időszakból és abban is biztos vagyok, hogy a lányok számára is maradt olyan, amit magukkal tudnak vinni a későbbi életükbe, pályafutásukba.
Nagyon szépen építgetted ez a csapatot. Egy teljesen új gárdát kellett az alapoktól felépíteni. Te hogy érezted, hova sikerült eljutni?
Igazából minden évben újra kellett építkezni. Kezdetben én is új voltam, a lányok is. Mindenki más szerepkörben szerepelt addig az előző csapataiban, vagy épp a BVSC-ben, tehát fejben is át kellett állniuk egy másféle munkára. A következő évben más gondjaink voltak, ebben a szezonban ismét más gondjaink voltak. Szóval nem volt a három év egy teljesen nyugodt időszak, amikor azt mondod, hogy teljesen nyugodtan tudtál dolgozni. Én mindentől függetlenül pozitívan értékelek. A lányok közül, aki három évet végig dolgozott velem, azok nagyon sokat fejlődtek, de a később becsatlakozók is, úgyhogy én nagyon pozitívan értékelem ezt az egész BVSC-s korszakot!
Köszönjük ezt a három évet és sok sikert kívánunk Merci!