Hosszabb szünet után következik a hajrá a férfi vízilabda OB I-ben, ahol a BVSC-Manna ABC-re a címvédő és bombaerős FTC-Telekom vár majd az elődöntőben. Vezetőedzőnket, Varga Dánielt kérdeztük a várakozásokról!
Azt tudtuk, hogy amelyik csapat a negyedik helyen jut be az elődöntőbe a férfi vízilabda OB I-ben, annak majdhogynem lehetetlen küldetést kell majd megoldania. Hiszen az biztos volt, hogy az ellenfél a minden fronton címvédő FTC-Telekom csapata lesz. Mivel a jelenlegi bajnoki lebonyolítás szerint az alapszakaszban szerzett pontokat hozzák magukkal a csapatok, így 0-6-os hátrányból – mivel kétszer is a ferencvárosiak nyertek – kezdjük az elődöntőt.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben a hazai és nemzetközi porondon is egyeduralkodó zöld-fehérek szombat este nyernek a Komjádi Béla Sportuszodában, akkor el is dől a párharc. Ennek ellenére van olyan mérkőzés a szezonból, nevezetesen a Magyar Kupa döntője, amelyet riválisunk otthonában vívtunk, de egészen a hajráig szoros volt. Erre pedig lehet építkezni.
„Szeretnénk azt a szintet megtartani, amit decemberben nyújtottunk és hiszünk benne, hogy tudunk jó meccset játszani. Két dolog fontos. Az egyik, hogy lépésről lépésre haladjunk. Itt van egy bajnoki elődöntő szombaton, annak van egy első negyede, annak vannak támadásai, védekezései. Az, hogy miként érkezünk meg a mérkőzésre, hogyan állunk bele, erre készültünk az elmúlt hetekben fizikálisan és mentálisan is. Azt látom a játékosokon, hogy a megfelelő állapotban fogunk megérkezni és minden okunk megvan arra, hogy egy jó meccset játszva megadjuk az esélyt arra, hogy meglepetést okozzunk a Komjádiban” – nyilatkozta Varga Dániel honlapunknak.
Húsvéthétfőn éppen vezetőedzőnk végezte el a Vasas elleni labdarúgó bajnokin a kezdőrúgást és a csapat is ott ült a lelátón. Reméljük, sikerül az ott tapasztalt feltámadásból valamit átmenteni szombatra is és megnehezítjük riválisunk dolgát. A találkozó 19 óra 30 perckor kezdődik a Komjádi Béla Sportuszodában. Buzdítsuk minél többen a fiúkat! Hajrá, BVSC!