A Szeged elleni bajnoki győzelem másnapján nagyon jó hírt kapott klubunk, hiszen hivatalossá vált, hogy férfi vízilabdázóink elindulhatnak az Eurokupa idei kiírásában. Szűcs Levente elmondta, bízik benne, hogy minden a tervek szerint alakul a sorozattal.
A VLV számolt be róla, hogy elkészült a második számú európai kupasorozat az Eurokupa 2020-2021-es szezonjának menetrendje. Ami pedig külön öröm számunk, hogy már hivatalos, hogy a BVSC férfi vízilabdázói is érdekelve lesznek a sorozatban!
Idén nem a szokványos módon kvalifikáltak a csapatok, hiszen a tavalyi bajnokságot eredmény nélkül zárták le, míg az idei Magyar Kupa még nem ért véget a nevezési határidőig. Viszont az eddigi teljesítmények alapján a szövetség a hazai kupában nyújtott eredményeket vette figyelembe és azt, hogy az adott együttes vállalja-e a nemzetközi kupával járó terheket. Klubunk mindkét feltételnek megfelelt, így a nemzetközi mezőnyben is megmérettetheti magát Szűcs Levente csapata.
„Hirtelen adódott ez a lehetőség, de természetesen minden játékos álma, hogy a nemzetközi kupákban bizonyítson így vállaltuk ezt a feladatot. Ez egyelőre még csak feltételes mód, hiszen rajtunk kívülálló okok miatt nem tudhatjuk, hogy minden a tervezettek szerint alakul-e. Természetesen, ha lesz Eurokupa, akkor szeretnénk minél jobban szerepelni, de még nem tudjuk, hogy milyen erősségű ellenfelekre számíthatunk majd” – értékelte gyorsan a fejleményeket vezetőedzőnk honlapunknak.
Ami a lebonyolítást illeti, a BL-selejtezőkből majd kieső 16 csapat mellett a 16 további nevező alkotja az Eurokupa mezőnyét. December 4-6. között nyolc darab négyes csoportban zajlanak majd a küzdelmek, ahol a kvartettenként két továbbjutó helyért küzdenek meg az indulók. A selejtezők csoportbeosztását közvetlenül a BL-kvalifikációs tornák befejezése után készítik el, hiszen ekkor válik ismertté az Eurokupa teljes mezőnye.
Innentől már az egyenes kieséses szakasz következik majd, ahol a nyolcaddöntőktől kezdve a döntőig mindenhol oda-visszavágós párharcokat rendeznek majd. A sorozat az április 24-i és május 8-i döntőkkel zárul a tervek szerint.
FRISSÍTÉS:
Közben kiderült, hogy az OSC visszalépése miatt a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőben a BVSC lesz a beugró. Az újbudaiaknak jobbulást kívánunk!
Sok sikert kívánunk a fiúknak! Hajrá BVSC!
Fotó: MVLSZ / Dobos Sándor