Olimpiáig

A 20-10 volt a nyerőszám vízilabdázóinknál

A 20-10 volt a nyerőszám vízilabdázóinknál

Mindkét felnőtt vízilabda együttesünk idegenben nyert a mai napon, ráadásul a férfiak után a nők is 20-10-re diadalmaskodtak. Előbbiek a KSI, míg utóbbiak a Szeged otthonából hozták el a három pontot.

A férfiak a Komjádi Uszodában a KSI vendégei voltak és mivel ellenfelünk eddig még pont nélkül állt az OB I-ben, joggal reménykedtünk abban, hogy Szűcs Levente együttese győzelemmel zárja majd a mérkőzést. Bár azt tudtuk, hogy a hazaiak fiatal gárdája okozhat fejtörést. Ezt már az első negyedben megtapasztalhattuk, mert bár Pásztor Mátyás révén a mieink szereztek vezetést, Horváth János tanítványai fordítottak. Sőt, már 4-2-re vezetett a KSI! Két és fél perc alatt viszont fordított a BVSC 5-4-re.

Innen pedig érvényesült a papírforma. A második nyolc perc során többek között Nagy Márton góljaival sikerült ellépni 9-4-re, és bár a félidőre háromra zárkózott az ellenfél, a fordulást követően tovább nőtt a különbség a két csapat között. A védelem a harmadik negyedben gólt sem kapott, ráadásul két kapusunk, Györke Zsolt és Szakonyi Dániel is remekül védett, hiszen mindketten 50 százalék feletti hatékonysággal zárták a találkozót.

A zárófelvonásban mindkét oldalon potyogtak a gólok, így végül 20-10-re nyert a BVSC a KSI vendégeként!

Férfi vízilabda OB I, 7. forduló

KSI SE–BVSC-Zugló-MKB-Euroleasing 10-20 (4-5, 2-4, 0-4, 4-7)

 


Alig ért véget a férfiak meccse, női csapatunk Szegeden ugrott vízbe. Mészáros-Farkas Kata szerezte meg a vezetést bő három perc után. Bár ellenfelünk ekkor még egyenlített, a negyed végére sikerült ellépni hárommal, amiből a vendéglátók csak egyet tudtak ledolgozni, így 4-2-es BVSC-előny állt az eredményjelzőn nyolc perc után. A folytatásban tovább nyílt az olló és rutinos játékosaink vezérletével sikerült növelni a különbséget, a szünetben már 9-4 volt az állás a mieink javára.

A fordulást követően nem maradtak nagy kérdések, csak az, hogy a BVSC mennyivel tud nyerni. Külön kiemelendő a hat gólig jutó Mészáros-Farkas Kata teljesítménye, valamint nagy örömünkre fiatal játékosaink közül Hnatyszyn Kinga kétszer, míg Fekete Flóra egyszer vette be a hazaiak kapuját. Végül a férfiakhoz hasonlóan Petrovics Mátyás tanítványai is 20-10-re diadalmaskodtak, így ma ez volt a BVSC-s nyerőszám!

Női vízilabda OB I, 2. forduló

SZTE Szeged–BVSC-Zugló Diapolo 10-20 (2-4, 2-5, 3-5, 3-6)

 

Gratulálunk csapatainknak! Hajrá BVSC!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay