Olimpiáig

„Nagy elismerés ez a női vízilabdának” – Leimeter Dóra

„Nagy elismerés ez a női vízilabdának” – Leimeter Dóra

Ahogy beszámoltunk róla, a hagyományos csapatsportágak kategóriában a női vízilabda-válogatott nyert az Év sportolója gálán, ahol a sportújságírók döntöttek a 2021-es esztendő legjobbjairól. Leimeter Dórával beszélgettünk a díjátadó után!

Nagy örömünkre Gyöngyössy Anikóval ketten is képviseltétek a BVSC-t a csapatban. Mekkora kincs számotokra ez a díj?

Nagyon nagy dolog ez. Az olimpiai érem mellett azt gondolom gyűjtjük szépen a trófeákat és szép kitüntetéseket. Szerintem ez a női vízilabdának egy nagyon nagy elismerése, hogy mi tudtunk lenni az év csapata, már az is, hogy a Top3-ba bekerültünk. Főleg azért, mert ezt a sportújságírók szavazzák meg, nem pedig szakmabeliek. Nyilván az, hogy végre tudtunk egy olimpiai érmet szerezni, az elindít minket azon az úton, amiről már nem is szeretnénk lelépni.

Mennyire számítottatok a gála előtt az első helyre, hiszen a legjobb három között a férfi labdarúgó- és vízilabda-válogatott volt a közvetlen riválisotok?

Valóban nagyon illusztris társaságba tudtunk bekerülni. Azért a fejekben ott volt nálunk, hogy mégiscsak a szakág első érmét szereztük olimpián, ami azért nagy szó. Keszi, a csapatkapitányunk (Keszthelyi-Nagy Rita – a szerk.) viccesen mondta is, hogy azért ülünk az első sorban, mert mi fogunk nyerni. Nyilván reménykedtünk benne és szerintem nagy izgalom volt mindenkiben, amikor a mi kategóriánk jött. Nagyon örülünk neki és nagy megtiszteltetés is nekünk.

Az egyéni sportágakkal szemben nálatok kicsit nehezebb kérdés, hogy hol tartjátok majd a győztesnek járó trófeát, hiszen jóval többen vagytok. Van már erre terv?

Azt gondolom, hogy a szövetség tanácstermében lesz a helye. Sok időt töltünk ott is akár megbeszélések vagy videózások alkalmával. Úgyhogy oda ki lehet tenni a tv mellé, hogy mindig tudjuk nézni, mire vagyunk képesek és milyen célokért kell még küzdenünk!

 

Gratulálunk játékosainknak és a válogatottnak!

 

 

Borítókép: MTI / Illyés Tibor

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay