Olimpiáig

Három játékosunk is a válogatottban

Három játékosunk is a válogatottban

December végén és január elején is keretedzést tart a férfi vízilabda-válogatott számára Märcz Tamás. A szövetségi kapitány három BVSC-s játékosunkra is számít a hónap végén, Kardos Gergely pedig mindkét összetartáson is érdekelt lesz.

Emlékezhetünk rá, hogy milyen jól sikerült a tokiói olimpia férfi vízilabda-válogatottunk számára, ahol Pásztor Mátyás is tagja volt a bronzérmes együttesnek. A következő ötkarikás játékokig viszont csak két és félév van hátra, így Märcz Tamás szövetségi kapitány már a párizsi csapatot építi. A hónap végén végén, valamint január elején is keretedzést tart a szakember a válogatott játékosoknak. December 28-tól 30-ig a feltörekvő tehetségek kapnak lehetőséget, ebben a csapatban pedig Kardos Gergely mellett Ágh György és Batizi Benedek is ott van.

„Nagyon reménykedtem benne, hogy egyszer csak eljön ez az alkalom. Az viszont meglepett, hogy már most válogatott meghívót kaptam. Nagyon örülök, hogy ez a pillanat eljött és remélem meg tudom mutatni, hogy miért hívott be Tomi a keretbe” – nyilatkozta honlapunknak Batizi.

A BVSC-nek a Szeged elleni győztes hazai bajnokival zárult az év, azonban Ágh György számára is fontos élményeket tartogatnak még a 2021-es esztendő utolsó napjai.

„Óriási megtiszteltetés, hogy behívott a szövetségi kapitány. Először nem is láttam a hírt, csak gratulációkat kaptam és nem tudtam, hogy miért. Természetesen nagyon örülök neki, de azért a helyén kell kezelni ezt. Hiszen van egy rutinosabb, több csatát megélt társaság, és egy fiatal, de nagy jövő előtt álló csapat. Märcz Tamással dolgozni úgy gondolom, hogy felejthetetlen élmény lesz. Nagyon várom, előtte azonban kicsit megpróbálok pihenni az őszi szezon végén. Ott pedig mindent megtenni, hogy a kapitány lássa, érdemes volt engem behívni és a jövőben is tud rám számítani, ha úgy alakulna.”

Kardos Gergely számára már nem idegen a válogatott közeg, hiszen többször is volt már a keret tagja. Ráadásul őt a december végi és a január 3-tól 5-ig tartandó keretedzésre is meghívta a szövetségi kapitány.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Tomi újra számít rám és újra megmutathatom az edzéseken, hogy megy nekem a játék. Valóban mindkét keretben ott vagyok, ami talán köszönhető valamelyest annak, hogy nem vagyok még annyira idős. Természetesen jó érzés, hogy az A-keretben is számít rám. Mindent meg fogok tenni, hogy majd a későbbiekben is ugyanígy alakuljon” – árulta el kapusunk.

Sok sikert kívánunk játékosainknak a válogatottban is!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay