BVSC Napló: Fontos csapatsikerek

A hétvégén labdarúgóink az éllovas Tiszakécske, míg a vízilabdázóknál a nők és a férfiak is a Szentes ellen arattak fontos győzelmeket. Közben utánpótlás karatésaink és vívóink is érmekkel zárták a múlt hetet. Minden további a BVSC Naplóban!
Megérdemelten nyert hazai pályán a BVSC-Zugló a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 17. fordulójában. A mieink az idegenben még veretlen éllovast, a Tiszakécskét győzték le a Szőnyi úton 3-1-re.
Szombaton női és férfi vízilabdázóink is a Szentes ellen ugrottak vízbe a bajnokságban. Annyi különbséggel, hogy Petrovics Mátyás tanítványai idegenben, míg Szűcs Levente együttese hazai medencében. A végeredmény: mindkét esetben magabiztos győzelem.
A szezon eleje óta Szakál Dániel irányítja a férfi ifjúsági, valamint felnőtt kézilabda csapatunkat. Az együttes mindkét fronton jól kezdte az idényt és a dobogós helyekért küzd a bajnokságban. Vezetőedzőnkkel beszélgettünk többek között a célokról is. A héten aztán az ifik otthon játszottak 31-31-es a Veszprémi KKFT II csapatával, majd a Budapest I. osztályban 33-28-ra kaptunk ki hazai pályán az FTC III-tól. A női felnőtt együttes a Tolna KC vendégeként maradt alul az NB II-ben 31-24-re, az ifik viszont nyertek az ÓKSI ellen idegenben 32-23-ra.
Bátaszéken rendezték a Hayashi Magyar WKF Karate Liga 1. fordulóját a hétvégén. Sportolóink 14 alkalommal állhattak dobogóra, ebből 6 arany-, 6 ezüst- és 2 bronzérmet gyűjtöttek, amellyel az egyesületi rangsorban a második helyen zárt a BVSC-Zugló!
A felnőtt kardozók számára is elkezdődött az idény a Magyar Kupa 1. fordulójával. Pusztai Liza mandulagyulladás miatt – neki ezúton is jobbulást kívánunk – nem lehetett ott, de a női csapat nélküle is ezüstérmet szerzett!
Sajnos megismétlődött az, ami az U23-as Európa-bajnokság előtt is történt kerékpárosainkkal. Ezúttal Filutás Viktor koronavírustesztje lett pozitív és a következő eredményei hiába negatívak, sportolónk nem lehet ott a felnőtt kontinensviadalon, amelyet a héten rendeznek Bulgáriában. A csapat többi tagja már a helyszínen készül.