Ötödik mérkőzését is megnyerte a BVSC-Zugló a női vízilabda OB I-ben. Petrovics Mátyás tanítványai ezúttal a ZF-Eger ellen diadalmaskodtak hazai medencében 12-9-re.
Ahogy azt már múlt héten írtuk, egyre nehezebb ellenfelek várnak vízilabdázóinkra a bajnokságban és ez jól látszott a ZF-Eger elleni hazai bajnokin is. A női OB I 5. fordulójában találkoztak egymással a felek a Szőnyi úton, ahol Gyöngyössy Anikó hamar értékesítette az általa kiharcolt emberelőnyt, de a vendégek az ellentámadásból egyenlítettek. Az első negyedben a BVSC részéről Farkas Tamara és Leimeter Dóra is betalált, így 3-2-re vezettek a mieink nyolc perc után.
A folytatásban 4-4-ig még tartotta a lépést az Eger, de Leimeter vezérletével, valamint Mészáros-Farkas Kata és Gémes Alexa góljaival sikerült ellépni. Ráadásul a negyed hajrájában Mihály Kinga is betalált, így 9-5 volt a félidő.
A fordulást követően több helyzet is kimaradt hazai oldalon, ellenfelünk pedig ezeket kihasználva Czigány Dóra góljaival zárkózott. Az utolsó nyolc perc elején már csak kettő volt a különbség, de Gémes és Takács Orsolya révén újra négy volt közte. Végül 12-9-re nyert a BVSC, így őrzi százszázalékos formáját a csapat a bajnokságban!
„Jó meccsre számítottam, az is lett belőle, a két csapat játékstílusa erre predesztinálta az összecsapást. Amiket megbeszéltünk azokat viszontláttam és keveset engedtünk az Egernek a saját játékából. Végig domináltunk és ahogy vártam, a második negyedre kinyitottuk a párharcot. A következőben pedig a kezünkben volt a lezáráshoz szükséges helyzetek sora, de miután ezeket kihagytuk, meccsben tartottuk a jól küzdő ellenfelünket. Ezúttal is elsősorban a helyzetkihasználásunk hagy bennem hiányérzetet, de ezen a legkönnyebb javítani. Tetszett a beletett energia, a koncentráció szintje és a csapatmunka is” – értékelt vezetőedzőnk szakosztályunk honlapjának.
Női csapatunk legközelebb november 7-én játszik bajnoki meccset. Két hét múlva Szentesen szerepel majd Petrovics Mátyás együttese.
Szép volt lányok! Hajrá BVSC!
Női vízilabda OB I, 5. forduló
BVSC-Zugló Diapolo–ZF-Eger 12-9 (3-2, 6-3, 1-2, 2-2)
BVSC-Zugló: Doroszlai – Mészáros-Farkas 2, Farkas T. 1, Leimeter 3, Kele, Gémes 3, Gyöngyössy 1. Csere: Fekete, Alaksza D., Takács 1, Mihály 1, Hnatyszyn, Alaksza N.