Olimpiáig

Továbbra is cél a legjobbak közé tartozni!

Továbbra is cél a legjobbak közé tartozni!

Hamarosan kezdődik felnőtt vízilabdázóink számára az idény. Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke a szezonkezdő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a sikeres utánpótlásnevelés mellett továbbra is cél, hogy az érmekért csatázzon a női és férfi együttes is.

Tavaly csupán két klubnak sikerült a női és férfi vízilabda OB I-ben egyaránt a legjobb négy közé jutnia, ebből egyik egyesületünk, a BVSC-Zugló volt. Végül csapataink a negyedik helyen zárták az előző szezont, az előkelő helyezés biztosította azt is, hogy a nőknél Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra, míg a férfiaknál Pásztor Mátyás is bekerüljön az olimpiai keretbe. Végül mindhárman bronzéremmel térhettek haza Tokióból!

„A női csapatunk hosszú évek óta a bajnoki érmekért csatázik, 17 év után azonban a férfiak is csatlakoztak hozzájuk, amelybe bár titkon bíztunk, kisebb meglepetésnek számított a vízilabdás közegben ez a siker. Nagy öröm számunkra, hogy a nyári utánpótlás világversenyek mellett az olimpián is képviselték a BVSC-t sportolóink és a lányok történelmet írva először állhattak dobogóra ötkarikás játékokon, míg a férfiaknak 13 év után sikerült ez. Gratulálok ezekhez a szép sikerekhez! A bajnokságokban idén is szeretnénk, hogy csapataink az érmes helyezésekért legyenek versenyben” – mondta el a sajtótájékoztatón a BVSC-Zugló elnöke Szatmáry Kristóf.

A vasárnap Prágában lezáruló férfi junior-világbajnokságon szereplő válogatottba Batizi Benedek és Mészáros Mátyás került be a BVSC-ből, továbbá egyik érkezőnk, Szabó Bence is ott volt a Csehországban negyedik helyen záró együttesben. A férfi felnőtt csapat minimálisan alakul át, hiszen rajta kívül a korábbi válogatott kerettag, magyar bajnok Kardos Gergely igazolt haza Franciaországból, így ő váltja a távozó Szakonyi Dánielt, továbbá Sugár Péter és Gyenis Ádám távozott, Czigány Károly pedig visszavonult. Az érkezők táboát erősíti még Lantos István a KSI-ből.

„A tavalyi szezonban sikerült bebizonyítanunk, hogy többre vagyunk annál hivatottak, minthogy egy-két alkalommal elcsípjünk egy topcsapatot, ugyanis sikerült nekünk is azzá válnunk. Idén nem lehet más a célunk, mintsem az, hogy ezt a pozíciónkat megtartsuk, amivel a végsőkig megadjuk magunknak az esélyt, hogy az éremért játszhassunk! Idén is három sorozatban indulunk, a két hazai mellett újból sikerült kijutnunk a nemzetközi porondra is, ahol a vágyunk, hogy a tavalyi hazai előrelépést követően idén ott is hasonló fejlődést legyünk képesek felmutatni. A keretünk képes arra, hogy ebben a sűrű versenynaptárban is stabil teljesítményt produkáljunk” – árulta el Kemény Kristóf vezetőedző.

A nőknél a visszavonuló klublegendán, Takács Orsolyán és az anyai örömök előtt álló Doroszlai Vandán kívül Koncz Hanna, Mihály Kinga és Ősz-Varga Lilla végleg távozott, míg Gasparics Kata és Kovács Kinga a III. Kerülethez került kölcsönbe.

„Kapusposzton nagy erősítés az UVSE-től érkező, Euroliga bronzérmes és U20-as válogatott kerettag Kakas Krisztina, míg a centerként és szélsőként is bevethető, utánpótlás Eb ezüst- és bronzérmes Polák Zsófia a Szentestől igazol hozzánk. Rajtuk kívül az utánpótláskorú Krénusz Anna, Horák Zsófia és Kenderes Laura csatlakozik még a csapathoz, akik felnőtt kerettagok lesznek” – számolt be a változásokról Petrovics Mátyás vezetőedző.

„Három fronton indulunk idén is. Itthon a bajnokságban és a kupában is az a célunk, hogy megtartva helyünket az élmezőnyben, érmeket nyerjünk! Az Euroligában pedig nagy vágyunk, hogy a csoportkörökből is végre tovább tudjunk lépni, de itt még nem ismerjük a mezőnyt. Alaposan megfiatalodott a keretünk, a csapat közel felét utánpótláskorú játékosok alkotják. Kiemelendő célunk még az, hogy folytatva a „hagyományokat” mind a felnőtt, mind a korosztályos válogatottakba továbbra is sok játékosunk kerülhessen be” – tette hozzá a szakember.

A női bajnokság az utánpótlás világversenyek miatt csak októberben kezdődik, a férfiak viszont már a héten megkezdik a szezont. A BVSC szombaton a Miskolcot fogadja a Szőnyi úton 17 órától, amely egyben záróprogramja is lesz a reggel 10-kor kezdődő BVSC Opennek, ahol megismerkedhetnek az érdeklődők szakosztályainkkal, valamint olimpikonjainkkal és paralimpikonjainkkal is találkozhatnak.

Várjuk mindkét eseményre az érdeklődőket! Hajrá BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay