Olimpiáig

Komoly célokkal az Eurokupában

Komoly célokkal az Eurokupában

Visszatér a nemzetközi porondra férfi vízilabda együttesünk, ugyanis Szűcs Levente tanítványai az Eurokupa kvalifikációs körében Barcelonában szerepelnek. Játékosaink közül Pásztor Mátyás és Mészáros Mátyás beszélt a várakozásaikról.

A bajnokságban remekül szerepel férfi vízilabda csapatunk, a hétvégén pedig a nemzetközi mezőnyben is lemérhetjük, hogy hol tartanak a mieink. Sorrendben a görög Panioniosz, a házigazda Barcelona és a francia Tourcoing vár Szűcs Levente együttesére az Eurokupa kvalifikációs körében, ahonnan a csoportok első két helyezettje jut a nyolcaddöntőkbe.

Természetesen a jelenlegi járványhelyzetben a sporteseményeken bevált „buborékrendszerben” rendezik a barcelonai tornát is. Pásztor Mátyás már komolyabb nemzetközi rutinnal rendelkezik, így ezúttal is fontos szerep hárulhat rá a mérkőzéseken.

„Amikor először meghallottam, hogy indulunk az Eurokupában, kettős érzések voltak bennem. Egyik oldalról ugyanis jó tapasztalatszerzés a csapatnak és akár sokáig is menetelhetünk, mert bennünk van a jó eredmény. Ugyanis kicsit „fekete lóként” indulunk el, mert nem hiszen, hogy a riválisok nagyon ismernék a BVSC taktikai repertoárját. A másik oldalról viszont a vírus megnehezíti a helyzetet, mert mindannyiunk családjában van olyan, akit félt, nekem is van egy egyéves kisfiam. Reméljük, nem lesz semmi gond. Természetesen úgy állunk hozzá az előttünk álló feladatokhoz, hogy mindhárom csoportmérkőzést meg akarjuk nyerni” – nyilatkozta játékosunk honlapunknak.

Mészáros Mátyás, csapatunk legfiatalabb tagja a korosztályos válogatottakkal már többször játszott nemzetközi meccseket, de a felnőtt együttes színeiben ez lesz az első ilyen megmérettetés számára. Ennek ellenére nem ijed meg a rá is váró feladatoktól.

„Amikor Európa-bajnokságon vagy felkészülési tornán voltam, akkor is szerettem külföldi ellenfelek ellen játszani. Új közeg, új kihívások. Mindenképpen maximális erővel készülünk. Az a célunk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk kint. Furcsa lesz, hogy nem lesznek nézők, mert a hangulat nagy pluszt ad az egésznek” – árulta el tehetségünk, aki hozzátette, hogy szeretné mezőnyben mutatott játékával és gólokkal is segíteni csapatát.

 

 

Bár több fiatal játékosunk számára ez lesz az első ilyen jellegű megmérettetés, Pásztor Mátyás szerint nem szabad, hogy ez nyomásként nehezedjen rájuk, mivel itthon is szereztek már tapasztalatokat komolyabb ellenfelek ellen.

„Mondhatnám azt is, hogy ugyanolyan lesz, mint az összes rangadónk, mivel hasonló erősségű csapatokkal fogunk játszani. Talán a Barcelona elleni találkozó lesz ebből a szempontból a legnehezebb. Az a lényeg, hogy ne jelentsen görcsösséget egy fiatalabb játékosnak, hogy az Eurokupában játszik, hanem ez erőt és önbizalmat adjon nekik, hogy játszhatnak egy ilyen sorozatban” – adott tanácsot a fiatalabb csapattársaknak Világkupa-győztes játékosunk.

A csapat csütörtök kora reggel utazik Barcelonába, ahol az edzői stáb este már edzést is tart a társaságnak. Péntektől pedig már a mérkőzéseké lesz a főszerep!

Hajrá BVSC!

 

Csapatunk programja az Eurokupa kvalifikációs körében:

Péntek: 16:00 BVSC–Panioniosz (görög)

Szombat: 16:00 CN Barcelona (spanyol)–BVSC

Vasárnap: 9:00 Tourcoing (francia)–BVSC

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay