A férfi vízilabda OB I 3. fordulójából elhalasztott mérkőzést pótolta együttesünk szerda kora délután. A BVSC-Zugló pedig végig vezetve, 11-6-ra legyőzte idegenben az Egert. Szombaton már az UVSE ellen vár fontos rangadó a mieinkre.
Három a magyar igazság tartja a mondás, és ez igaz a ZF-Eger és a BVSC-Zugló idei első bajnoki párharcára is. Hiszen először egészségügyi okok miatt halasztották el a 3. fordulóból az összecsapást, majd azért, mert együttesünk beugróként szerepelt az OSC helyett a Magyar Kupa négyes döntőjében. Szerda kora délután viszont megrendezték a Bitskey Aladár Uszodában a találkozót.
Nagy Márton már az első támadásból rögtön megszerezte a vezetést, és bár Kovács Gábor egyenlített, Pásztor Mátyás duplájával már 3-1-re vezetett a BVSC. Világkupa-győztes játékosunk az első nyolc perc hajrájában ötméteresből is betalált, így 4-2 volt az eredmény.
A második negyed korábbi játékosunk, Török Béla góljával indult, de Irmes Pál gyorsan válaszolt, visszaállítva ezzel a kétgólos különbséget. Ezt követően majd négy percig egyik csapat sem talált be, ezt a csendet végül Nagy Márton törte meg akcióból. Az első félidő utolsó félperce aztán gyors gólváltást hozott. Végül Mészáros Csaba egy másodperccel a dudaszó előtt állította be a 7-4-es részeredményt.
A fordulást követően Mészáros Csaba ott folytatta, ahol az előző nyolc percet abbahagyta. Ezúttal is fórból talált be, így már 8-4 volt a vendég előny. Bár Baksa Benedek akcióból szépített a negyed hátralévő részében ismét a BVSC dominált. Györke Zsolt ötméterest is hárított, de az egész találkozón remekül játszott, hiszen 73 százalékos védési hatékonysággal zárt. Az ellentámadásból Csapó Miklós pókhálózta ki a jobbfelsőt egy remek megmozdulással, majd az újabb jó blokkok után Nagy Márton rosszkéz oldalról talált be Krémer Balázs feje felett a kapuba, így már öt volt a két csapat között a különbség (10-5).
A zárófelvonásban bő hat percet kellett várni az első BVSC-s találatra, amely a mérkőzés utolsó gólja is volt. Gyárfás Tamás passzából Batizi Benedek volt eredményes, így csapatunk 11-6-ra nyerte meg az egri rangadót!
Szombaton ismét fontos idegenbeli találkozó vár a mieinkre, akkor az UVSE vendégeként szállnak vízbe Szűcs Levente tanítványai.
Szép volt fiúk! Hajrá BVSC!
Férfi vízilabda OB I, 3. forduló (elhalasztott meccs)
ZF-Eger–BVSC-Zugló-MKB-Euroleasing 6-11 (2-4, 2-3, 1-3, 1-1)
BVSC-Zugló: Györke – Czigány, Csapó 1, Irmes 1, Batizi B 1, Ágh, Mészáros Cs. 2, Gyárfás, Kovács P., Pásztor 3, Sugár, Mészáros M., Nagy 3, Szakonyi.