Olimpiáig

Biztató helyzetből várhatjuk a folytatást

Biztató helyzetből várhatjuk a folytatást

Bár a hajrában két góllal is vezettünk Barcelonában a férfi vízilabda Euro Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, végül 6-6-os döntetlennel zárult a találkozó. Kemény Kristóf vezetőedzőnk viszont bizakodva várja a november 10-i visszavágót.

Vízilabda mérkőzéseken szokatlan módon alakult az első két negyed Barcelonában, hiszen mindössze két gól esett addig a találkozón, azt is a katalánok szerezték a férfi vízilabda Euro Kupa negyeddöntőjének első felvonásán. Legalábbis ritkán számolhatunk be arról, hogy mindössze 2-0 az állás két negyed után. Csapó Miklós viszont megtörte a gólcsendet és a harmadik nyolc perc végén már 3-3 volt az állás. Sőt, a folytatásban Pásztor Mátyás vezérletével már 6-4 is volt nekünk, a hajrában azonban egyenlített a katalán együttes, így 6-6-os döntetlenről folytathatjuk majd a párharcot.

„A tavalyi igazságtalan kizárás után extra motivációval kezdtük a meccset, ami egyrészt látszott a feszes védekezésünkön, másrészt az iszonyat tempón és a lövőhelyzetek kialakításának számán is. A higgadtság viszont hiányzott a befejezéseknél, ami miatt csak a 3. negyed közepén lőttük az első gólunkat, viszont ez megnyugtatott minket, így tudtunk a találkozó második felében lelkileg is felülemelkedni ellenfelünkön. A győzelem sajnos nem sikerült, hiszen az utolsó másodpercben kiegyenlített a Barcelona, így lett 6-6-os döntetlen a végeredmény” – értékelte az első felvonást Kemény Kristóf vezetőedző.

Folytatás november 10-én szerdán este a Szőnyi úton!

„Én úgy látom egyszerű a recept. A hazai meccsünkön minél több szurkolóval együtt fogjuk legyőzni a Barcelonát, és ezzel revansot venni a tavaly történtekért, így a menetelésünk tovább tart és a négybe jutunk. Természetesen ehhez komoly teljesítményre lesz szükség, amire képesek vagyunk” – tette hozzá a szakember.

Előtte viszont itthon is fontos feladat vár a csapatra, hiszen szombaton 18 óra 45 perctől a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán az OSC-t fogadjuk a Szőnyi úton.

Hajrá BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay