Olimpiáig

Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzése következik

Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzése következik

Vasárnap késő este a Vasas elleni rangadó vár férfi vízilabdázóinkra, ahol Varga Dániel együttese szeretné megtartani az utóbbi időben mutatott remek védekező formáját. Vezetőedzőnkkel és Ekler Zsomborral beszélgettünk a találkozó előtt!

Rohamosan közeledünk a férfi vízilabda OB I alapszakaszának végéhez. Már csak két mérkőzés vár a BVSC-Manna ABC-re a rájátszás előtt, ebből az egyik a Vasas-Plaket elleni rangadó vasárnap 20 órától. Ráadásul ez lesz az utolsó hazai mérkőzésünk is a bajnokság első szakaszából.

Fővárosi riválisunk 5 ponttal van előttünk a tabellán, de egy meccsel kevesebbet játszott nálunk. Csütörtökön még a Recco vendégeként szerepeltek a piros-kékek Eurokupa negyeddöntő visszavágón, így sokat nem pihenhettek a rangadó előtt. Ami a mieink helyezését illeti, jelenleg a negyedik pozícióban vagyunk, és a realitásokat nézve ez is lehet a maximum az alapszakasz végén, hacsak nem borul valahol a papírforma.

„Most a Vasas következik a sorban, aminek kicsit rajtunk kívül álló események miatt is nem feltétlenül az a tétje, mint amit szerettünk volna hónapokkal ezelőtt, de van tétje így is. A játékosokkal összeszedtünk sok olyan dolgot, ami miatt ez a találkozó fontos számunkra” – nyilatkozta Varga Dániel vezetőedzőnk az összecsapás előtt.

Az odavágón a Komjádi Uszodában 15-10-re diadalmaskodtunk, így jó emlékünk lehet arról a találkozóról. Játékosunk, Ekler Zsombor is így van ezzel, aki 4 góllal vette ki a részét abból a sikerből.

„Azt gondolom, hogy a Komjádiban nyerni bármilyen meccsen jó érzés, főleg a Vasas ellen 5 góllal. Azóta eltelt jó pár hónap, úgyhogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, de mindenképpen itthon akarjuk tartani a 3 pontot” – tekintett előre válogatott sportolónk.

Videós interjúnkban bővebben is foglalkoztunk a Vasas elleni rangadóval, amelyből ki derül milyennek tartja vezetőedzőnk ellenfelünket, valamint milyen a hangulat a csapatnál.

 

A BVSC-Manna ABC–Vasas-Plaket találkozót tehát vasárnap 20 órától rendezik a Szőnyi úton. A belépés ingyenes, buzdítsuk minél többen a fiúkat a lelátóról. Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay