Olimpiáig

Aranyos szavak a világbajnokoktól

Aranyos szavak a világbajnokoktól

Mint ismert, lenyűgöző játékkal lett junior-világbajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott Romániában. A győzelem után a BVSC-s főszereplők, vagyis Gyapjas Viktor, Mészáros Mátyás és Tátrai Dávid értékelt egyenesen a helyszínről!

Ahogy beszámoltunk róla, a magyar férfi U20-as válogatott Szerbiát 12-7-re legyőzve nyerte meg a romániai junior-világbajnokságot, ami korábban csak két alkalommal sikerült a mieinknek ebben a korosztályban. Tátrai Dávid a fináléban háromszor volt eredményes, míg az elődöntőben 5 találatával a mérkőzés legjobbjának is megválasztották.

„Eszméletlenül büszke vagyok a csapatra. Rengeteget dolgoztunk ezért és meglett az eredménye. Ez a gyönyörű a sportban, hogy amennyiben beleteszed minden nap a munkát, akkor mindegy, hogy hány pofon ér, a végén kijön az, hogy ki az, aki a legtöbbet dolgozza. Ez ma tökéletesen meglátszódott. Nagyon büszke vagyok a fiúkra. Minden egyes játékos beletette a magáét. Küzdöttünk, akartunk, hajtottunk. Egy pillanatig nem törtünk meg. Beleálltunk ebbe a döntőbe úgy, mint az előtte lévő mérkőzésekbe és veretlenül megnyertük ezt a világbajnokságot. Szerintem ez önmagáért beszél. Köszönöm minden csapattársamnak, mert ez egy hatalmas eredmény volt. Világbajnokok vagyunk!” – értékelt Tátrai.

Mészáros Mátyás még a csoportkörben szintén az Egyesült Államok ellen volt az MVP a találkozón. Játékosunk aztán a döntőben is betalált és ő is elégedetten nyilatkozott az aranyérem megszerzése után.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ilyenre is készültünk. Nagyon régóta együtt vagyunk és nagyon éhesek voltunk a győzelemre. Meg kell dicsérnem mindenkit, mert az volt a legfontosabb, hogy élvezzük a játékot. Hiszen az embernek egy junior-világbajnokság egyszer adatik meg az életében. Főleg az, hogy egy ilyen jó csapatban játsszon. Nagyon örülök ennek a sikernek. Úgy gondolom, hogy a három BVSC-s játékos kiemelkedően teljesített végig és büszke lehet ránk a klub és mi is büszkék vagyunk a BVSC-re.”

A világbajnokságon végig kimagaslóan védő Gyapjas Viktor a negyeddöntőben 72 százalékkal (!) védett, de a szerbek elleni fináléban is fontos pillanatokban hárított. Nem véletlen, hogy a legjobb 8 között őt is megválasztották a mérkőzés legjobbjának.

„Életünk egyik legjobb játékát tudtuk nyújtani azt hiszem. Hátul nagyon megvoltak a blokkok a védekezésben. Elől pedig ki tudtuk használni minden egyes helyzetünket. Úgyhogy domináltuk az egész döntőt.”

Gratulálunk a fiúknak, a csapatnak és a szakmai stábnak!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay