Olimpiáig

A címvédő ellen rajtolnak férfi vízilabdázóink

A címvédő ellen rajtolnak férfi vízilabdázóink

5 hónap és 8 nap után újra tétmérkőzés vár férfi vízilabdázóinkra. Az OB I első fordulójában szombaton 17 órától a címvédő Ferencváros érkezik a Szőnyi útra. Vezetőedzőnk, Kemény Kristóf árulta el, hogy várja a megfiatalodott csapattal a rajtot!

Nem ma volt az utolsó tétmeccsünk. Megvan azért még a fejedben?

Sajnos igen, mivel a Kőér utcában nem sikerült megszerezni az ötödik helyet. Viszont szerencsére változott a nemzetközi kupa lebonyolítása, így a hatodik hellyel is el tudunk indulni az Eurokupában. Jövő héten Barcelonában öt mérkőzést kell játszanunk és az első négy helyezés valamelyikét kell megszereznünk a továbbjutáshoz, ami célja is a csapatnak.

Hosszú volt a felkészülés, a csapat is fiatalodott. Hogy értékeled az utóbbi hetek, hónapok munkáját?

Motivációs problémát nem látok, mert ahogy fogalmaztál, új csapatról van szó. Így a maradóknak és az érkezőknek is ugyanolyan lehetőségük van bekerülniük a csapatba. Nyilván maradtak meghatározó játékosok, akik már korábban is azok voltak, de az újonnan érkezők is azért jöttek, hogy játszanak. Ez az egészséges versenyhelyzet pedig eléggé motivált társaságot eredményez én úgy látom, amivel szerintem jobbak leszünk idén a tavalyinál. Még akkor is, ha az előző idényben sem motivációs gondot láttam. Jól jön, hogy a nemzetközi kupa előtt már a bajnokság is elkezdődik, mert már azért elég hosszúnak érzem ezt a tétmeccs nélküli periódust.  Illetve azért is várom, hogy kiderüljön, a nyári munkának mi lesz az eredménye.

Milyen érzések vannak benned a címvédő Ferencváros elleni szombati rajt előtt?

Nagyon várjuk már. Én úgy gondolom, hogy semmilyen veszítenivalónk nincsen. Készülünk rájuk. Nyilván tudjuk, hogy miben erősek. A Fradit egy elég színes, erőteljes vízilabda jellemzi. Elég sok mindent játszanak, jó csapattal és játékosokkal. De azt gondolom, hogy hazai pályán minden lehetőségünk megvan arra, hogy egy olyan mérkőzést tudunk játszani, amelynek a végén meglátjuk, hogy éppen mi áll az eredményjelző táblán. Azt tudjuk, hogy nekünk nem ez lesz a legfontosabb meccsünk a bajnokságban. Viszont egy jó erőfelmérő lesz az Eurokupa előtt, így külön örülök, hogy a Fradi ellen tudunk kezdeni. Ez egy olyan tétmérkőzés lesz, amelynek plusz motivációt kell adnia és semmiképp nem nyomást, meg terhet.

Nem szakmai titkokat elárulva, hogy látod, mi lehet a csapat erőssége ebben a szezonban?

Egy jobb, dinamikusabb, motiváltabb együttest szeretnék látni a tavasszal nyújtott formánknál. Bízom abban, hogy sikerélményekkel még pörgősebbé tudjuk már az elején tenni a szezont. Az biztos, hogy fiatalodott a csapat, hiszen több ifjú játékost igazoltunk, de a saját fiataljaink is egyre inkább kopogtatnak a felnőtt válogatott ajtaján. A junior válogatottban is ugye Mészáros Mátyás és Tátrai Dávid jött haza Podgoricából Európa-bajnoki bronzéremmel. Tőlük is azt várom, hogy a fiatalos lendület mellett meghatározó teljesítményt is nyújtsanak. Továbbá annak a terét pedig, amit a Pásztor Matyi hiánya ad, ezek a játékosok töltsék be. Illetve a többi meghatározó csapattagtól is azt szeretném látni, hogy a tavalyi szezon adjon egy olyan úgymond haragot – azzal, hogy nem sikerült elérni a célunkat –, amely mindenkiben olyan bizonyítási vágyat jelentsen, hogy már az elejétől jó hangulatban tudjuk elkezdeni a szezont.

Éppen születésnapodon készül ez az interjú. Ezúton is Isten éltessen sokáig. Ha kívánhatnál valamit ajándékként a csapattól a szezon végére, akkor mi lenne az?

Lehetne kívánni, de azt akkor nem mondhatom el... Annyit elárulhatok, hogy kívánok a születésnapom alkalmából olyat, amit a csapattól szeretnék kapni. Mindenféleképpen egy pozitív előrelépést akár a nemzetközi vagy hazai kupában, illetve akár a bajnokságban.

Akkor erre visszatérünk a szezon végén. Sok sikert kívánunk! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay