BVSC-s fölényt tapasztalhattunk a pályakerékpáros országos bajnokságon szombaton. A Millenáris Velodrome-ban rendezett verseny első napján, a tíz számból nyolcat is klubunk sportolói nyertek meg. Jászapáti Petra és Lovassy Krisztián duplázni tudott.
Kellemes időjárás várta a pályakerékpáros országos bajnokság szombati napján a versenyzőket. Az eredetileg nyárra tervezett ob-t, a koronavírus-járvány miatt halasztották későbbi időpontra. A sportolók nagy örömére több szurkoló is lelkesen buzdította őket a Millenáris Velodrome-ban.
Állandó pályakerékpárosaink mellett ezúttal a rövid pályás gyorskorcsolyázó, Jászapáti Petra is a BVSC-t erősítette a versenyen. A világbajnoki ezüstérmes koris korábbi interjújában elmondta, hogy nincs komolyabb elvárása magával szemben, ennek ellenére igencsak szép eredményeket ért el szombaton. Újoncként előbb a 200 méteres repülőrajtos időfutamversenyen, este pedig az 500 méteres állórajtos viadalon is aranyérmet szerzett Jászapáti.
A duplázás élversenyzőnknek, Lovassy Krisztiánnak is összejött, aki 4000 méteren és scratch-ben sem talált legyőzőre. Utóbbi számban kis különbséggel előzte meg klubtársát, Filutás Viktort, aki pedig pontversenyben gyűjtötte be az aranyérmet.
„Igazából majdhogynem mindegy, melyikünk halad át elsőként a célvonalon. A lényeg az, hogy mi ketten vagyunk a dobogó első és második fokán” – nyilatkozta az MTI-nek Lovassy.
Sportolónk jó formában volt, 4000 méteren mindössze másfél másodpercre volt a nyitott pályás magyar rekordtól.
A férfiak sprintversenyében testvére, Lovassy Patrik Rómeó diadalmaskodott, aki megelőzte a címvédő Szalontay Sándort. A 1000 méteres állórajtos időfutamban Csengői Bálint, a 3000 méteres női versenyben pedig Borissza Johanna nem talált legyőzőre.
Gratulálunk sportolóinknak!
Fotó: Szilágyi Lili