Olimpiáig

Remek évkezdés, bronzérem a nyitányon!

Remek évkezdés, bronzérem a nyitányon!

A férfi kardozók junior világkupája nyitotta vívóink számára a 2022-es esztendőt. A mieink közül pedig Petrucz Mirkó parádés versenyzéssel bronzérmet szerzett a budapesti viadalon.

Az utóbbi két szezont sajnos a COVID átírta az utánpótlás vívóknál is, így nagy öröm, hogy idén elindultak számukra a versenyek. A 2022-es esztendő első állomásához ráadásul utazni sem kellett sokat, csupán a Ludovika Arénáig, hiszen Budapest a házigazdája pénteken és szombaton a kardozók junior világkupájának. A vírus előtti időszakban jól sikerültek a hazai versenyek a mieink számára, hiszen eleinte Pusztai Liza, majd Szűcs Luca sajátította ki a dobogó legfelső fokát a lányoknál.

Pénteken a fiúk kezdték el a versengést és a népes mezőnyben szép számmal találhattunk BVSC-s indulókat is. Avarkeszi Dániel, Godó Frigyes, Komló Márton, Ondrik Konrád, Petrucz Mirkó és Tóth Patrik képviselte a zuglói színeket. Közülük a legelőkelőbb helyen Petrucz zárt, aki ráadásul a magyar csapat legjobb eredményét szállította bronzérmével. Sportolónk többek között török, orosz, magyar, egyiptomi és hongkongi riválist is legyőzött a dobogóig vezető úton. Végül az elődöntőben a spanyol Madrigaltól kapott ki 15:6-ra, de így is legjobb helyezését érte el elsőéves juniorként bronzérmével.

„Ezzel az eredménnyel szeretnék gyógyulást kívánni mesteremnek, Varga Józsefnek, aki karanténja miatt nem lehetett ezúttal velem. Éreztem már a héten, hogy vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul fog sikerülni a verseny. Hogy miért? Rendkívüli módon vártam a Vk-t, és ilyenkor többnyire a végletek között ingadozom… Pedig a csoportban nem nagyon ment, utána viszont nagyon jól éreztem magam a páston. Hogy átvettem a vezetést a hazai ranglistán? Hű, ennek is nagyon örülök!” – nyilatkozta a verseny után a szövetség honlapjának.

Szombaton a női kardozók is elkezdik az évet, a junior párbajtőrözők pedig Udinében bizonyíthatnak. Hasonló sikereket kívánunk nekik is, Mirkónak pedig gratulálunk a bronzéremhez!

 

Fotó: hunfencing.hu

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay