BVSCVízilabdaVízilabdaVízilabda

Győzelem Szentesen

Győzelem Szentesen

Végig vezetve, magabiztos játékkal hoztuk el a három pontot Szentesről!

Az első percekben egyik csapat sem tudott betalálni, majd Chase Dodd emberelőnyös góljával megszereztük a vezetést. Ezt követően Kovács Péter centerből, Jansik Dávid pedig emberelőnyből növelte előnyünket. A hajrában Simon Balázs és Szeghalmi Zsombor is eredményes volt, a hazaiak pedig az utolsó másodpercekben szépítettek, így 5–1-es BVSC-vezetéssel zártuk az első negyedet.

A második negyedben kevesebb gól született, de továbbra is magabiztosan őriztük előnyünket. Ekler Zsombor akciógóljával már ötgólosra növeltük a különbséget, majd a hazaiak büntetőből szépítettek. A folytatásban egyik csapat sem tudott újabb gólt szerezni, így 6–2-es vezetéssel vonultunk nagyszünetre.

A fordulás után a hazaiak emberelőnyből csökkentették hátrányukat, de Cseh Maxim és Benedek Mór egymást követő akciógóljaival ismét növeltük a különbséget. A negyed hajrájában Batizi Benedek emberelőnyből talált be, így továbbra is magabiztosan irányítottuk a mérkőzést. Az utolsó nyolc percnek 9–3-as BVSC-vezetéssel vágtunk neki.

Az utolsó negyed elején a hazaiak emberelőnyből, majd büntetőből is eredményesek voltak, ezzel négy gólra csökkentették hátrányukat. Benedek Mór büntetőjével azonban ismét növeltük előnyünket, majd Cseh Maxim akciógólja is megszületett. A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így 11–5-ös magabiztos győzelmet arattunk idegenben, és megszereztük a három pontot.

E.ON Férfi OB I, 6.forduló

Metalcom Szentes - BVSC-Manna ABC 5-11 (1-5,1-1,1-3,2-2)

Jegyzőkönyv

Gólszerzőink: Benedek, Cseh 2-2, Szeghalmi, Ekler, Jansik, Kovács, Dodd, Batizi, Simon 1-1


Nyomtatás   E-mail

Szerző cikkei

Websiteguru
BVSC Minden jog fentartva © 2026
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében Cookie-kat alkalmaz. Hozzájárul a Cookie használatához?