Menü

Történelmi bravúrok napja – 5. napi összefoglaló

2021. Július 28
349
Történelmi bravúrok napja – 5. napi összefoglaló

Legutóbb 47 éve szerepelt férfi 100 méter gyorson olimpiai döntőben magyar úszó, míg az USA 13 éve nem kapott ki az ötkarikás játékokon a női vízilabdázóknál. Mindkét sorozat megszakadt és mindkét esetben BVSC-s sportolóinknak is köszönhetően!

Megérte ma korán kelni, hiszen magyar idő szerint kicsivel fél 4 után Németh Nándor a férfi 100 méteres gyorsúszás második középdöntőjében volt érdekelt a tokiói olimpián. Sportolónk a kettes pályán úszhatott és az már látszódott a kezdés előtt, hogy országos csúcsra lesz szükség a döntőbe kerüléshez.

Féltávnál az ötödik helyen fordult Németh, ezt követően viszont rákapcsolt és szenzációs második 50-et produkálva, végül futamában a harmadik helyen csapott célba szenzációs 47,81 másodperces idővel, megdöntve saját országos csúcsát! Ez pedig azt is jelentette, hogy sportolónk a hetedik helyen bejutott a csütörtöki fináléba.

„Sokkal jobb volt mint a tegnapi. Nem számítottam rá, hogy reggel ilyen jó időt fogok úszni. A fő célom, a döntőbe kerülés ezzel megvan, innen már felszabadult úszás jöhet majd. Megpróbálok a döntőben kicsit javítani, ráadásul a többiek sem voltak messze, századok döntöttek, a fináléban már bármi lehet” – nyilatkozta Németh úszása után az M4 Sport stábjának.

Legutóbb egyébként éppen Tokióban fordult elő 1964-ben, hogy magyar sportoló a klasszikus szám fináléjában úszott. 47 évvel ezelőtt Dobay Gyula szerepelt olimpiai döntőben, ahol hetedik lett. Németh csütörtök hajnalban magyar idő szerint 4 óra 37 perckor ugrik medencébe!



Ezzel viszont még nem ért véget ez a szenzációs nap! A női vízilabdatorna sorsolását követően a többség valószínűleg nem úgy kalkulált, hogy a kétszeres címvédő Egyesült Államok ellen pontot szerez majd a magyar csapat. Azonban már a találkozó elején látszódott, hogy a lányok nem így gondolták, hanem ők szeretnének pontot szerezni. Parkes Rebecca hamar vezetést szerzett és bár az USA fordított, Gyöngyössy Anikó is betalált, így 2-2-vel zárult az első felvonás.

A folytatásban sikerült 4-2-re ellépniük a mieinknek, azonban riválisunk innen is egyenlített. Ez nem zökkentette ki Bíró Attila tanítványait, de 5-4 után a negyed utolsó másodperceiben újból betaláltak az amerikaiak, így a félidőben döntetlen volt az állás.

A harmadik nyolc perc során úgy tűnt, hogy érvényesülhet a papírforma, hiszen a címvédő USA 8-6-os vezetésről várhatta az utolsó negyedet. Parkes és Vályi Vanda góljaival sikerült hamar ledolgozni a hátrányt, amire azonban Seidemann harmadik találata volt a válasz. Következett viszont az utolsó két perc, amely egy szenzációs Keszthelyi-Nagy Rita góllal kezdődött. Aztán 45 másodperccel a vége előtt Leimeter Dóra bejátszásából Parkes harmadik gólját is megszerezte, így 10-9-re átvettük a vezetést! A végén még próbálkozott az USA, de a végig remekül védő Magyari Aldának és a jól működő blokkoknak is köszönhetően óriási bravúrt ért el a magyar csapat! Ugyanis az Egyesült Államok 13 éve nem kapott ki olimpián és most sikerült megtörni ezt a sorozatot!

Gratulálunk sportolóinknak!


Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség; MTI / Kovács Tamás

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz