Menü

Sikeres röplabdás hétvége

2019. Június 04
1236
Sikeres röplabdás hétvége

 

Teremben és a homokon is érdekeltek voltak röplabdázóink a hétvégén. Előbbiről egy negyedik, utóbbiról pedig a negyedik hely mellé aranyérmet is szállítottak lányaink.

Utánpótláscsapataink döntő sorozatait egy háromnapos torna zárta. Az U17-es korosztály Nyíregyházára utazott, ahol a házigazdák mellett az MTK, a Vasas, az UTE és a Békéscsaba volt még érdekelt csapatunkon kívül. A torna erősségét mutatta, hogy egy mérkőzés kivételével 3:1-es és 3:2-es eredmények születtek, tehát szoros meccseket láthattak a nézők.

Korosztályunknak a hétvégi volt az első döntő sorozat, amelyen részt vett és bár közel voltunk ahhoz, hogy bejussunk a fináléba, végül ez nem sikerült, de így is az ország negyedik legjobb csapata a miénk!

Együttesünk különdíját Puskás Petra kapta.

Nem csak a teremben, hanem a homokon is jól szerepeltek röplabdázóink. Szakosztályunk fontosnak tartja, hogy nyáron is megmutassák ambiciózus játékosaink tudásukat. Lakatos Enikő el is kezdte a munkát utánpótlás párosainkkal a bajnokságok vége után.

A hétvégén már ott voltunk Csepelen, ahol a felnőtt országos strandröplabda bajnokság 1. fordulója mellett az U14-es korosztály számára is bajnoki fordulót rendeztek.

Strobl Noémi a gödöllői Szabó Annával indult, akivel egészen az elődöntőig jutottak, majd a negyedik helyet szerezték meg. Botyánszki Fanni és Báder Júlia párosa viszont a hétvégén sem talált legyőzőre, így megérdemelten álltak fel a dobogó legfelső fokára. Gratulálunk sportolóinknak!

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz