Olimpia: egyelőre igen; kvalifikációs versenyek: elhalasztva

Olimpia: egyelőre igen; kvalifikációs versenyek: elhalasztva

Bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre nem tervezi a tokiói ötkarikás játékok elhalasztását, de számos olimpiai kvalifikációs viadalt ideiglenesen töröltek. Összeszedtük, hogy érinti ez sportolóink versenynaptárát.

Csütörtökön meggyújtották a tokiói olimpia lángját a görögországi Olümpiában. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte, 19 hét van hátra a tokiói megnyitóig, és a szerdán világjárványnak minősített koronavírus-fertőzés ellenére egyelőre elkötelezettek, hogy a tervek szerint rendeznek. Hozzátette: az illetékes hatóságok segítségével bízik a vírus terjedésének megakadályozásában.

Jelenleg mi sem tehetünk mást, csak hasonlóan bizakodunk a járvány visszaszorításában. A sportvilág a következő hónapokra jelen állás szerint gyakorlatilag megáll, így az intézkedések természetesen érintik az ötkarikás játékokra vagy annak kvalifikációs versenyeire készülő sportolóinkat is.

Az elsők között női vízilabda-válogatottunk szembesült a koronavírus következményeivel, ugyanis a trieszti olimpiai selejtezőt májusra halasztotta a nemzetközi szövetség azzal a feltétellel, hogy április 20-án felülvizsgálja a szervezet a döntést. Így két válogatottunk, Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra számára már folytatódott is a bajnokság az átalakított versenynaptár szerint.

A műugrók olimpiai tesztversenyét is törölte a FINA, így Bóta Botond számára is változik a tervezett versenynaptár.

„A Magyar Úszó Szövetség válságstábja folyamatosan értékeli a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet Országos Felnőtt Úszóbajnokságra gyakorolt hatását” – áll a szervezet közleményében. Több alternatív megoldás kidolgozása van folyamatban, de valószínűleg a jelenleg Törökországban edzőtáborozó úszóinknak is későbbi időpontra kell időzíteniük a csúcsformájukat a hazai riválisokkal szemben.

Bár bő egy hete még mindenkit hívtunk a birkózók március 19-22-re tervezett budapesti, európai kvalifikációs versenyére, hogy együtt szurkoljuk ki Korpási Bálintnak az olimpiai kvótát, ezt a viadalt is későbbi időpontban tartják. A tervek szerint viszont akkor is Budapesten szurkolhatunk majd a magyaroknak.

A vívók az utóbbi hetekben szép sikereket értek el az utánpótlás és felnőtt versenyeken is, de a nemzetközi és hazai szövetség tájékoztatása szerint minden további megmérettetést töröltek a naptárból a következő 30 napra. Továbbá a válogatottak edzéseit is szüneteltetik két hétig. Így mivel a világkupák is elmaradnak Pusztai Lizának és Andrásfi Tibornak is várnia kell, hogy eldőljön, megszerzik-e a válogatottal a kvótát. Az már korábban eldőlt, hogy a kerekesszékes vívók kvalifikációs versenyeit is törlik, így Veres Amarilla számára is szünetel egyelőre az idény.

A BVSC-Zuglónál megkértük a külföldi versenyekről hazajött sportolóinkat, hogy két hétig vonuljanak önkétes karanténba.


Fotó: MTI, vizipolo.hu

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay