Menü

Ketten a vébécsapatban

2018. Október 09
1883
Ketten a vébécsapatban

Magyar Karate Szövetség döntött arról, hogy kik képviselhetik majd a magyar színeket a november 6-11. között Madridban rendezendő WKF Karate Világbajnokságon. Így, többek között az is eldőlt, hogy a tízfős magyar csapatnak két versenyzőnk is tagja lesz. Bartha Nikola (+68 kg) korábban nyert már Európa-bajnoki bronzérmet, illetve világbajnokságon is volt már ötödik, most pedig ismét lehetősége nyílik az éremszerzésre. Másik csapattagunk, György Dániel (84 kg) eddig elsősorban korosztályos világversenyeken volt eredményes, most azonban a felnőtt mezőnyben is bizonyíthatja tehetségét.

A madridi vébé a karate sport 2020-as olimpiai debütálása előtti utolsó világbajnokság lesz, melynek eredménye beleszámít az ötkarikás kvalifikációba. A sportág legrangosabb versenye ezért várhatóan részvételi rekordot dönt, és minden korábbinál több ország versenyzői lépnek majd tatamira a spanyol fővárosban.

Fotó: MKSZ


Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz