Játékos sportnap

Játékos sportnap

Szombaton öt szakosztályunk is részt vett a Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola sportnapján. A gyermekek játékos bemutatók és ügyességi versenyek keretein belül próbálhatták ki magukat.

Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, így tulajdonképpen minden akadály elhárult az elől, hogy a Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola sportnapján, egy sikeres rendezvényen vehessenek részt az intézmény alsó- és felső tagozatos diákjai.

Ezen az alkalmon egyesületünk is lehetőséget kapott, hogy öt szakosztályunk is bemutatkozzon a fiataloknak és adott esetben leendő sportolókat toborozzon. A szombat délelőtti rendezvényen minden szakosztályunk játékos bemutatókkal és ügyességi versenyekkel készült a fiatalok számára.

Az asztaliteniszezők két kiválóságunk, Molnár Krisztián és Jakab János révén képviselték a BVSC-t és az iskola új, külső, gumiborítású pályáján két asztalon gyakorolhattak a vállalkozó kedvűek. A karatésok Himpli Lénárd és tanítványai vezetésével egy kisebb tornateremben mutatták be a sportág szépségeit. Kun Kolos és Szabó Laura pedig az udvaron ismertette meg a vívást az érdeklődőkkel.

 

 

Természetesen a csapatsportágak sem hiányoztak a palettáról. Két népszerű ág a labdarúgás és a kézilabda is jelen volt a sportnapon. Előbbinél mivel szinte minden utánpótláscsapatunk mérkőzést játszott a hétvégén, így a legkisebbek képviselték a BVSC labdarúgószakosztályát Gyárfás Róbert vezetésével. Kéziseink két kisebb csapattal érkeztek a 2007-2008-as fiúk és lányok közül. Ők Gajdán Gréta, Szlovák Enikő és Divéki Péter edzők irányításával félpályás normál kapura lövéses, valamint játékos feladatokat mutattak be.

Köszönjük a meghívást a Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskolának és reméljük, több diákjukat is viszont láthatjuk a BVSC-s edzéseken!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay