Menü

Hibátlanul jutottunk tovább

2021. Október 04
220
Hibátlanul jutottunk tovább

Ahogy a hétvégén beszámoltunk róla, férfi vízilabdázóink hibátlan teljesítménnyel nyerték meg csoportjukat Újvidéken, az Euro Kupa első selejtezőkörében. Ezen a héten pedig már Palermóban küzdhetnek a mieink.

Pénteken a görög AE Konstantinoupoleos csapata ellen elért 13-6-os sikerrel nyitották Kemény Kristóf tanítványai az Euro Kupa első selejtezőkörét. Az Újvidéken rendezett tornán szombaton várt a legnehezebb feladat a fiúkra, azonban hiába vezetett 6-3-ra is a spanyol Sabadell, sikerült fordítanunk és végül 12-9-re ezt az összecsapást is behúztuk. Mivel a másik találkozó döntetlennel ért véget, így már ekkor biztossá vált, hogy megvan az előzetesen célként kitűzött továbbjutás. Azonban a zárónapon a házigazda Vojvodina sem jelentett akadályt a BVSC számára, és 14-11-re ott is sikerült diadalmaskodnunk.

„Nagyon elégedettek vagyunk, hogy három győzelemmel sikerült továbbjutnunk. Az volt a célunk, hogy az első két helyet megszerezzük. Minden mérkőzésen győzelmi szándékunk volt, de tudtuk, hogy a Sabadell elleni találkozón múlik valószínűleg az első hely megszerzése majd, ami így is lett. Azt éreztem a csapaton, hogy mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban teljesítettünk. A spanyolok ellen pedig külön öröm volt az a csapatmunka, amivel sikerült fordítanunk. Emberileg is egységesebbé és csapattá váltunk ezekben a napokban” – nyilatkozta honlapunknak vezetőedzőnk.

Sokat nem ünnepelhetett a csapat, hiszen ezen a héten péntektől vasárnapig már a második selejtezőkör vár a mieinkre. A BVSC Palermóba utazik a hétvégén, ahol a szintén hibátlanul továbbjutó házigazdák mellett a francia Strasbourggal, valamint a szerb Sabaccsal játszik együttesünk.

A csoportból az első két helyezett jut tovább az Euro Kupában.

Sok sikert kívánunk a csapatnak! Hajrá BVSC!

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz