Harcra fel, fiúk!

Harcra fel, fiúk!

Holnap végre elkezdődik a bajnokság férfi vízilabdázóink számára. Na, nem azért, mintha eddig tétlenkedtek volna, de valljuk be, az alapszakasz pont úgy sikerült, ahogy azt előzetesen reméltük: a két gigászt, a Szolnokot és a Fradit egy kicsit megszorongattuk, a mezőny többi tagját pedig mögöttünk tartottuk. Mostantól kezdve azonban már csak kőkemény csaták várnak ránk. A középszakasz első fordulójában, szombaton 19 órakor például a Kondorosi úti Nyéki Imre uszodában azzal az A-HÍD OSC Újbudával mérkőzünk, melynek tavaly sikerült borsot törnünk az orra alá. Az egy évvel ezelőtti Szőnyi úti győzelmünk akkor edzőváltását eredményezett a hazai vízilabda-mezőny egyik élcsapatánál, de abban is biztosak lehetünk, hogy Gór Nagy Miklósék sem felejtették el a tavalyi fiaskót, és holnap nagyon is komolyan vesznek majd bennünket. Tehát annak érdekében, hogy ebben az erős felsőházi mezőnyben is versenyben maradhassunk, holnap kétszeres elánnal kell majd küzdenünk. Tehát harcra fel, srácok!

Hajrá, BVSC!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay