Ez történt decemberben

Ez történt decemberben

Elég sűrűn alakult az év utolsó hónapja sportolóink számára. Az úszók és vívók az országos bajnokságról szállítottak bajnoki címeket és az érmeket, Korpási Bálint pedig egyéni világkupát nyert, de csapataink is kitettek magukért.

Remekül zárták úszóink a kaposvári országos bajnokságot, hiszen sportolóink 6 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. Ráadásul Németh Nándor nevéhez fűződött az egyetlen országos csúcs az ob-n, amelyet 100 méter gyorson ért el!

Az év utolsó országos bajnoksága a vívókra várt. Az egyéni versenyek során női kardban a két barátnő, Pusztai Liza és Szűcs Luca találkozott egymással a fináléban, ahol a BVSC-s párharcot végül előbbi nyerte. Női párbajtőrben pedig Tóth Jázmin állhatott dobogóra.

Bár pályafutása alatt még nem volt hasonló, hogy 10 hónapot kihagyott volna Korpási Bálint, idén azonban ennyit kellett várnia két versenye között birkózónknak. Mindkettőn aranyérmet szerzett, ami önbizalmat adhat neki az olimpiai kvótaszerzéshez. A decemberi egyéni világkupán sem talált legyőzőre.

A férfi vízilabdázók jó játékkal kétszer is továbbjutottak az Eurokupa barcelonai kvalifikációs köréből. Azonban az európai szövetség végül jogosulatlan játék miatt kizárta csapatunkat. A mieink ennek ellenére büszkék lehettek a teljesítményükre!

Tovább menetelt női röplabda csapatunk az NB II-ben. Az addig szettveszteség nélkül álló Kispest otthonában is sikerült nyernie a lányoknak jó játékkal, így az első helyen telelnek Daróczi Gergely tanítványai!

Sajnos szomorú hírt is kaptunk az év utolsó hónapjában, ugyanis életének 64. évében elhunyt Kuncz László, olimpiai bronz-, világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes, 200-szoros válogatott vízilabdázó, klubunk kiváló edzője.

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay