Előre nézve

Előre nézve

Sok szurkoló, kiváló hangulat, szép gólok.

Ez jellemezte férfi vízilabdacsapatunk Fradi elleni rangadóját. Minden megvolt tehát, ami egy szombat délutáni szórakoztató, jó mérkőzéshez kellett. Csak egy dolog hiányzott, a BVSC-gólok, melyből ezen a napon a vártnál kevesebb – mindössze három – született. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenfél a nyáron alaposan megerősödött, válogatottakkal teletűzdelt Ferencváros volt, amely ebben a bajnokságban várhatóan érmes helyen fog végezni. Az eddig száz százalékos csapatunk természetesen megpróbálta megnehezíteni a nagynevű ellenfél dolgát, ez a mérkőzés második negyedében sikerült is – melyet 3-3-ra hoztunk -, ám a többi negyedben állva hagytak bennünket a zöld-fehérek, és ennek ezúttal egy sima – 3-13-as vereség lett a vége. A folytatás még nehezebbnek ígérkezik, október 31-én 18 órakor ugyanis idegenben a mezőny legerősebb csapata, a Szolnok ellen kell majd vízbe szállniuk Szűcs Levente fiainak. Akik, ha kevesebb gólon tartják az ellenfelet, mint tegnap a Fradit, illetve, ha több gólt lőnek, mint az előző rangadón, akkor azért „megráncigálhatják az újabb oroszlán bajuszát”.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay