Menü

BVSC-s nap az olimpián - 3. napi összefoglaló

2021. Július 26
310
BVSC-s nap az olimpián - 3. napi összefoglaló

Magyar szempontból kiemelkedő eredményeket értek el ma sportolóink, hiszen mindkét pontszerzésben részt vállaltak a mieink. Márton Anna negyedik, míg Bohus Richárd és Németh Nándor a váltóval ötödik lett.

A tokiói olimpia harmadik versenynapja remekül indult, hiszen az ötödik helyen zárt a magyar férfi 4x100 méteres gyorsváltó! Ebben a számban még magyar csapat nem jutott döntőbe az ötkarikás játékok történetében, tehát már a döntőbejutás hatalmas eredmény volt, azonban a Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor alkotta négyes még ezen is túltett és 3:11,06-os idővel, új országos csúccsal az ötödik helyen zárt a csapat az olimpián! Ezzel megszerezték sportolóink az első BVSC-s pontokat, míg 200 gyorson Nándi a 15. lett.

A következőkre sem kellett sokat várni, erről pedig már Márton Anna gondoskodott. Pusztai Lizával mindketten sikerrel vették első asszójukat a legjobb 32 között, azonban Márton párharcában 4-4-nél nagyon megijedtünk. Hiszen kardozónk tavaly megsérült térdéhez kapott, amit az olimpia miatt nem műtöttek meg, mivel akkor le kellett volna mondania Tokióról. Az ápolás után azonban visszatérhetett Panka és bár 14-12-nél megint a térdéhez kapott, utána fogát összeszorítva lezárta az asszót.

A nyolcaddöntőben Liza kikapott kínai riválisától, de Mártont „összedrótozták” és hatalmas akaraterővel elindult az éremszerzés felé. A legjobb 16 között a koreai Csojt is 15-12-re győzte le, majd a negyeddöntőben az üzbég sem jelentett számára akadályt (15-11). Következhetett az elődöntő az oroszok olimpiai-, világ- és Európa-bajnoka, Szofia Velikaja ellen. Jól indult az asszó, de a vége az oroszé lett, aki 15-8-as eredménnyel jutott a fináléba. A bronzpárharcban Panka riói legyőzője következett, a francia Manon Brunet. Az öt évvel ezelőtti olimpia óta viszont rendre Márton nyerte kettejük párharcát, így bizakodhattunk. Sajnos a fájós térd miatt nem tudott úgy vívni már Márton, ahogy tud, így Brunet 15-6-re nyert. Sportolónk így is hatalmas eredményt ért el, ráadásul biztató ez a negyedik hely a csapatverseny előtt!

A női vízilabda-válogatott is bemutatkozott az olimpián! Bíró Attila együttese a szombati első fordulóban még szabadnapos volt, ma viszont az Orosz csapat ellen szálltak vízbe a lányok. Bár riválisunk góljával indult a találkozó, az első nyolc perc végére sikerült megfordítani az állást Leimeter Dóra ötméteresével. Aztán már 7-3 is volt az állás, végül 7-4-re vezettünk a félidőben! Ezt követően viszont megkezdte a felzárkózást ellenfelünk és bár Leimeter akcióból is betalált 8-7-re csökkent az előnyünk. A zárófelvonásban Gyöngyössy Anikó is fontos gólt szerzett és sokáig úgy tűnt, meglesz a győzelem, azonban az utolsó percben a véleményes játékvezetői döntésekből nem jöttünk ki jól, az oroszok viszont értékesítették a fórt, így 10-10-es döntetlennel zárult az összecsapás.

Kövesd minden nap sportolóink eredményeit élő eseménykövetésünkben!

 

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz